Százhetvenegy évvel ezelőtt, 1849 forró augusztusának elején a magyar függetlenségi háború a végkifejlethez közeledett. A főhadszíntéren Szeged térségében összpontosult a magyar fősereg, erre tartott Julius Jacob von Haynau táborszernagy császári-királyi főserege és Görgei Artúr tábornok Feldunai hadserege is, nyomában a cári zömmel. Erdélyt elözönlötték a koalíciós csapatok, azonban sorozatos vereségei ellenére Józef Bem altábornagy sikerrel akadályozta meg, hogy az ellenség idő előtt kijusson az Alföldre. A várt, döntő összecsapás magyar győzelemmel is zárulhatott volna, azonban gróf Henryk Dembiński altábornagy ezt is elpuskázta. Habár a császári hadsereg magyarországi főparancsnoka, Haynau biztosra vette győzelmét, utánpótlási vonalainak biztosítása érdekében Komárom alatt hagyta báró Anton Csorich von Monte Creto altábornagy II., és gróf Franz von Schlik altábornagy I. hadtestét.
A Duna Gibraltárját Klapka György vezérőrnagy tartotta, és jelentős erők felett rendelkezett. Amikor július 12-én a sebesült Görgei parancsnoksága alatt a Feldunai hadsereg elindult Komáromból, hogy levonuljon a szegedi összpontosításra, erősítés gyanánt a várban hagyta a II. hadtestet, így a VIII. hadtesttel együtt a védősereg 19.124 honvédet és 292 löveget számlált. Klapka aktív védelmet akart folytatni, de erre csak akkor szánta el magát, amikor július 23-án Schlik hadtestét Pestre vezényelték, és az ostromzár meggyengült. Hírszerzői révén arról is értesült, hogy Tatán a császáriak jelentős élelmiszerkészleteket halmoztak fel, s azt csekély erők őrzik. Rögvest elindította Kosztolányi Mór ezredes különítményét, amely július 25-én ugrasztotta szét a tatai garnizont. Nagy hadizsákmányra tettek szert, de ezek közül Klapka visszaemlékezése szerint a legnagyobb fogás „a bécsi postakocsi volt, amelyben egész tömeg újságot és sok fontos iratot találtunk. (…) Az iratok között megtaláltuk a körülzáró sereg diszlokációját is, mire elhatároztuk, hogy az ellenséget itt és a Csallóközben támadjuk meg, és ha ez sikerülend, a döntő csapást a Duna jobb partján intézzük az ellenség ellen.” A tatai rajtaütés során szerzett adatok kiértékelését követően úgy döntött, hogy szétzúzza az erőd körüli ostromzárat. Ráadásul a császáriak elhelyezkedése is tálcán kínálta a lehetőséget: a Duna két partján lévő erőiket más folyók is elválasztották, így nem tudták egymást támogatni.