Még mindig túl korai lenne génszerkesztett babákat világra hozni, mivel a tudomány nem elég fejlett a csecsemők biztonságának garantálásához – állapította meg egy nemzetközi szakértőkből álló testület. A csütörtökön kiadott jelentés csaknem két évvel azután látott napvilágot, hogy Ho Csian-kuj kínai tudós bejelentette az első olyan csecsemők – egy ikerpár – születését, amely tagjainak egy génjét genetikai olló használatával eltávolította, hogy ellenállóak legyenek a HIV-vírussal szemben.

Hatalmas titokra derült fény: van három ital, ami jobban hidratál a víznél
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.