A törökverő Hunyadi János idősebb fia, László 1457. március 16-án történt kivégzése erőteljesen él a köztudatban. Noha az eseményről több egykorú forrással is rendelkezünk, az emlékezetet erőteljesen befolyásolta Thuróczy János krónikája, aki többek között feljegyezte, hogy a lefejezés alatt egy nem kis csodaszámba menő esemény történt, amelyet el kell mesélnünk.
Amikor László grófot lefejezték, s a három csapás után a sebektől elterülve hátrakötözött kézzel hevert a földön, egyszer csak a saját erejéből felemelkedve fölkelt, és eléggé érthető hangon azt mondta, hogy az előírt három csapáson kívül, amelyet a lefejezésnél már elvégeztek, további elégtétellel már nem tartozik. Miközben az összes körülálló bámulta a szokatlan látványt, ő hirtelen megindult, s néhány lépés után a rajta lévő ruhában megbotlott, arcra bukott, így azután néhány ott álló parancsára, akiknek érdeke volt ez a dolog, a lefejezés hátralévő részét is elvégezték.
Hogy a budai Szent György-téren történt kivégzésnek mindenképpen végbe kellett mennie, a nürnbergi évkönyvek feljegyzése is megerősíti. Eszerint László grófot valóban négy csapás érte, mert megparancsolták a hóhérnak, hogy ugyanúgy kell történnie vele, ahogyan ő tett a cilleivel.
Cillei Ulrik, avagy Ulrik cillei gróf, V. László magyar király (1440/1453–1457) nagybátyja 1456. november 9-én hunyt el Nándorfehérvárott Hunyadi László keze által, Thuróczy leírása szerint hasonló brutalitással: „a két gróf, tudniillik Ulrik és László, egy ház fedele alatt, zárt ajtók mögött beszélgetve kölcsönösen haragra gerjedt, előbb fenyegető szavakkal, végül csillogó fegyverekkel egymásnak viaskodva egyik a másik vérében fürdette meg a kardját. Amikor László gróf híveinek, akik az ajtó előtt álltak, megütötte a fülét a benti tusa zaja, hamar betörték a ház ajtaját, s […] kardjukat kirántva rárohantak Ulrik grófra, aki minden erejét megfeszítve vitézül védekezett, és egy lándzsadöféssel súlyosan megsebezve őt, a lábán leterítették, s miután leterítették, lefejezték.”
