Ez a zseniális teória a speciális relativitáselméletet és Isaac Newton univerzális gravitációs törvényét általánosította; a gravitációt az egyesített tér és idő, azaz a téridő geometriai tulajdonságaként írva le. Einstein a teret és időt egyesítő matematikai modelljében a téridő egy olyan négydimenziós koordináta-rendszer, amely három tér és egy idő koordinátával rendelkezik, a rendszer pontjai pedig egy-egy eseménynek felelnek meg.
(A relativitáselmélet előtti fizika a tér- és idődimenziókat egymástól és a bennük elhelyezkedő testektől függetlennek tekintette.)
az általános relativitáselmélet szerint az anyag meggörbíti a téridőt,
amiből az következik, hogy az (általunk ismert) univerzum mint fizikai rendszer nem végtelen, hanem véges; az anyagnak térbeli kiterjedése és tömege van. ( Más kérdés, hogy ismeretelméleti szempontból a világegyetem végtelen, hiszen tapasztalatilag sohasem juthatunk a végére.)

Fotó: Flickr
Einstein az elméletéből azt a jóslatot vezette le, hogy a fény a nagy tömegű égitestek, a csillagok, vagy galaxisok közelében elhaladva a gravitációtól valamilyen mértékben elhajlik.
a fényre annak ellenére hatni látszik a gravitációs erő, hogy tulajdonképpen nem rendelkezik tömeggel,
ami Newton klasszikus elméletével nem is lenne megmagyarázható. Einstein viszont rájött, hogy a fény (a fotonok) nem az erő miatt térülnek el egy nagytömegű kozmikus test gravitációjának hatására, hanem a fény egyenes haladási vonala hajlik el a térrel együtt.
Az általános relativitáselméletet leíró einsteini egyenletekből tehát az következik, hogy a gravitáció nem erő, hanem egy olyan kölcsönhatás, amit a tér torzulásával magyarázhatunk.

Fotó: Flickr
A cikk folytatását ITT érheti el.
Kiemelt kép: Flickr



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!