Alig lépünk be a ráckevei termálfürdő kempingjébe, egy kisebb baráti társaságba botlunk – számol be a Szabad Föld újságírója, Biczó Henriett.
– Ezt le kell fotózniuk! – Mindenkin fehér póló, az elején nem mindennapi kép, Bud Spencerrel ölelkeznek. Máris odaállnak egy kis sárga „bogárhátú” mellé, a hátsó szélvédőről a két klasszikus mosolyog ránk. Mogyoródról jöttek a háromnapos találkozóra, általában 24-en alkotják a nagy csapatot, most egy legénybúcsú miatt csappant meg a létszám. Nem ismernek lehetetlent, Pisti lábán merevítő, pár napja balesetet szenvedett a focipályán.
– Tegnap még képtelen voltam vezetni, de tudtam, ha törik, ha szakad, ma már itt kell lennem. Imádom a filmjeiket, a kocsiban csak az ő filmzenéiket hallgatom. Megunhatatlanok, egyszerűen nem tudok betelni velük. Találkoztam Bud Spencer gyerekeivel és unokáival a szoboravatáson, sírtak a meghatottságtól, hogy mennyire szeretik őket a magyarok.
Amikor két éve Terence Hill az új filmje miatt nálunk volt, dedikáltattam a könyvét, igazi ereklye. A feleségem időnként túlzásnak tartja a rajongásomat, de a két kislányomat már sikerült megfertőzni. Ha elrepül fölöttünk egy repülőgép, szinte egyszerre kérdezik: nem Charlie Firpo az? Vagyis Bud Spencer az És megint dühbe jövünkből.
– Mi a titok? – teszem föl az itt lévőknek nyilván egyértelmű kérdést.
– A pofonok, a viccek, a barátság, és hogy sosem vesznek össze. Olyan színészek, akik nemcsak a vásznon, hanem a magánéletben is követendő példát mutatnak – mondja a társaság másik tagja, Bence. – Amikor Bud Spencer meghalt, szinte sokkolt bennünket. Halhatatlannak gondoltuk őket. Akkor készült róla egy hatalmas graffiti, amit azóta sajnos lefestettek. Mi lefotóztuk, és pólóra nyomtattuk. Nekünk örökre megmarad.
Megyünk tovább a zene irányába, a hangszóróból Az ördög jobb és bal keze című film zenéje szól. Tucatnyian vannak a koktélbár előtti homokos területen, szinte mindenkin egyedi felső, a hátakon egy-egy idézet valamelyik filmből. A bárban éppen Dagimary fantázianévre hallgató Bloody Mary koktél készül.
– Amikor a nővéremet elhoztam az egyik találkozóra, azt mondta, hogy itt mindenki elfelejt beszélni, mert rögtön „spencerhill”-ül társalgunk. Hát, igen, egyfolytában őket idézzük. Értjük a poénokat, jókat nevetünk, a kívülállók meg értetlenkedve hallgatnak bennünket – mondja Császár Zoltán, pontosabban Tony. A név saját választás a Nincs kettő négy nélkül című filmből, Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo után, akit Bud Spencer alakított.
Megtudom, hogy itt mindenkinek van „másik” neve, sokan nem is tudják egymás anyakönyvezett nevét. Tony a rendezvény fő szervezője, bár ő azt mondja, csak egy rajongó, aki segít a szervezésben. Gyerekkorában fertőződött meg a páros filmjeivel, úgy ontja magából a film párbeszédeit, mint más az Anyám tyúkját irodalomórán. Nem csoda, hogy 2015-ben megnyerte a szinkronversenyt, a következő évben pedig második helyezett lett.
És máris előkerülnek a díjak, egy kis mikrofon, természetesen aranyozott bevonattal, és egy üvegbe gravírozott jelenet az egyik közös westernfilmből. A verseny valójában arról szól, hogy ki milyen pontosan tud idézni a filmekből. Tony az első rajongói találkozón is ott volt Debrecenben, a következő évben már háromnapos fesztivált szerveztek Gárdonyban. Akkor még voltak szponzorok, tavaly óta csak találkozót tartanak a ráckevei Termál Kempingben.
– A kemping is sokat segít. Nem csak a versenyek lebonyolításához biztosítja a helyszínt, a díjakba is aktívan beszáll. Tény, hogy egyre kevesebben vagyunk, öt évvel ezelőtt, amikor Bud Spencer meghalt, 1500-an voltunk. Az idén csak hetven-nyolcvanan, de nagyon családias a hangulat. Minden évben megkérdezik a résztvevők, hogy ugye, jövőre is lesz – mondja Tony, aki hétköznap a füzesabonyi járásbíróságon dolgozik rendészként.
Megérkezik Piedone, vagyis Kucsák Zoltán, a másik szervező, hogy ideje elkezdeni a soron következő ügyességi játékot, a Mentsük meg Pakítót! A híres papagáj a Kincs, ami nincs ikonikus szereplője, most nem élő, hanem plüssváltozatban van porondon. Kézben kell elvinni a medence egyik partjáról a másikra, aki a leggyorsabb, és vízmentesen juttatja célba a madarat, az a győztes. A nyolc versenyző közül egyesek futnak, mások úsznak, szurkolókban sincs hiány. Adrienn és Zsuzsa a párjuk nevét skandálja, mindketten saját jogon Bud–Terence-rajongók, hogy a férjük is az, már csak véletlen.
– Az esküvőnkön is az ő filmzenéik szóltak – mondja Zsuzsa, aki decemberre várja az első gyermeküket, és biztos benne, hogy a jövő évi találkozón már ő is itt lesz. Mert nem lehet elég korán kezdeni. Adrienn nem egy sátrazós fajta, de ezt a találkozót minden évben várja.
– Leginkább a humor köt össze bennünket, savanyú ember itt nem nagyon van. Tökéletes feltöltődés ez a három nap, tele filmekkel, zenével és játékkal. Vándordíjunk is van, egy Buddha-szobor, a Nyomás utána film ihlette. Minden évben az kapja, aki a legaktívabb játékos volt a találkozón. Tavaly a párom, tavalyelőtt pedig Zsuzsa férje nyerte meg. Nálunk egész évben az előszobában volt, ahogy hazaértünk, ezt láttuk meg először.
A teljes cikk ITT olvasható tovább.
A borítóképen: Relikvia a sátorban: egy Bud Spencerről és Terence Hillről készült festmény. Fotó: Kováts András Péter
