Egyrészt mérésekkel igazolták, hogy az ásításkor – a gyors levegővétellel – kevesebb oxigén jut a szervezetbe, mint a normál légzéskor. Másrészt kísérletek sorát végezték, ahol csökkentett oxigéntartalmú és szén-dioxidban dús levegőt lélegeztettek be, és egyszer sem növekedett az ásítás gyakorisága. Arról nem is beszélve, hogy ma már tudják, hogy
a 11. héttől kezdve a magzat is ásít az anyaméhben, ahol ily módon semmiképp sem juthat pluszoxigénhez.
Az egyik legújabb elmélet szerint az ásítás célja, hogy hűtse az agyat. Andrew Gallup, a Princeton Egyetem viselkedéskutatója kimutatta, hogy az ásítás gyakorisága évszakoktól függően változik, és az ember kisebb valószínűséggel ásít, ha a külső hőmérséklet meghaladja a testhőmérsékletet. A Frontiers in Evolutionary Neuroscience folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez az évszakos különbözőség arra utal, hogy az ásítás az agyhőmérséklet szabályozásának egyik módja.
A tanulmány során egy téli időszakban az arizonai Tucsonban arra kértek 80 találomra kiválasztott gyalogost, hogy nézzenek meg ásítozó emberekről készült képeket, és azt figyelték, vajon ásítani kezdenek-e válaszul. Ugyanezt a vizsgálatot elvégezték nyáron is. A képek láttán a résztvevők fele ásított télen, és csupán negyede a nyári időszakban.
Az eredményekből a kutatók arra következtettek, hogy az ásítás hűti az agyat.
Ez elsőre furcsán hangzik, hiszen úgy lenne a logikus, ha az agyat inkább nyáron kellene hűteni. A kutatók elképzelése szerint azonban az ásítás az agyat hőcsere által hűti, a rendszer pedig nem működik egy forró nyári napon.
A teljes cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!