A kalandozó magyarok tudatos és profi taktikái

A kalandozások kifejezésből arra is következtethetnénk, hogy az ősmagyar férfiak ötletszerűen könnyed társasutazásokat szerveztek, amelyekről temérdek szuvenírrel tértek haza. A valóságnak ez korántsem felel meg – írja a Szabad Föld.

Jól megtervezett és igen hatékony katonai akciókról van szó, ahogyan az alább részletezett brentai csata mutatja, az egyik győzelem következményeként Észak-Itália negyedszázadon keresztül fizetett adót a magyaroknak.

Az írásos kútfők alapján ­eleink 862-től egészen 970-ig vezettek kalandozó hadjáratokat, vagyis ez a több mint 100 esztendős folyamat már jóval a honfoglalást megelőzően elkezdődött. Ma már egyértelmű, hogy valójában nem könnyed kalandozásokról, laza kis kiruccanásokról beszélhetünk, a kifejezés viszont annyira beleivódott a köznyelvbe, hogy a tudomány most is mint kalandozó hadjáratokat említi a nevezett eseménysort.

Mi volt ez, ha nem könnyed tár­sas­utazás? – teszi fel a kérdést a Szabad Föld írása.

Jelenleg a leírások alapján mintegy 50 hadjáratról tudunk, amelyek többsége nyugati, illetve délkeleti irányba tartott. Az ősmagyarok eljutottak egészen Bizáncig és a mai Spanyolország területére.

Kik indították a hadjáratokat? Ebben a kérdésben több koncepció felvetődött az elmúlt 100 esztendőben. Egy időben úgy vélték, hogy a törzsek egymástól teljesen függetlenül vezették zsákmányszerző hadjárataikat, mai ismereteink szerint azonban ebben sokkal több lehetett a tudatosság. A Ma­­gyar Nagyfejedelemséget erős központi hatalom irányította, és a kalandozó hadjáratok is központilag jól megszervezett katonai akciók voltak.

Milyen cél vezérelte eleinket? Elsődlegesen „hosszú távú befektetést” láttak a „vállalkozásban”, adófizetővé kívánták tenni a környező vagy távolabbi népeket. A kisebb sikert az egyszeri zsákmányszerzés jelentette, emellett nem elhanyagolható, hogy busás fizetségért gyakran a különböző nyugat-európai uralkodóknak szolgáltak egy-egy hadjáratban.

Itália veszte

Kalandozó őseinknek az ellenség háromszoros túlereje sem okozott feltétlenül problémát. Az előző évi felderítést követően, Dursak és Bogát vezérek vezetésével 899-ben többezres magyar sereg zúdult Észak-Itáliára, Berengár király végül fizetett és fizetett, csak tudhassa magát a magyarok barátai között – meséli a Szabad Föld.

A morvák korabeli vádja szerint Arnulf keleti frank uralkodó uszította a magyarokat Itáliára, Arnulf ugyanis Berengár itáliai királlyal küzdött a császári címért. Más vélekedés szerint a magyarok eleve azért szálltak hadba, mert gazdag adófizetőik között szerették volna látni a térség lakóit.

Az akció mindenesetre villámcsapásként érte egymás után az itáliai városokat. „A magyarok pedig bekalandozták Trevisót, Padovát, Bresciát és a többi tartományt, elérték Paviát és Milánót, elpusztítva mindent egészen a Jób hegyéig (Szent Bernát-hágó). Sőt velencei területekre is betörtek lovaikon és bőrből készült hajóikon” – jegyezte fel János velencei pap.

Berengár csak több hónap után tudott föl­eszmélni, mai számításaink szerint Dursak és Bogát hadai már bőven több mint 1000 kilométert megtettek Itália földjén, mire üldözőbe vette őket.

A cikk ITT olvasható tovább.

Borítókép: A honfoglalás kori magyarok ábrázolása a Feszty-körképen. (Fotó: Wikipedia)