Jól megtervezett és igen hatékony katonai akciókról van szó, ahogyan az alább részletezett brentai csata mutatja, az egyik győzelem következményeként Észak-Itália negyedszázadon keresztül fizetett adót a magyaroknak.
Az írásos kútfők alapján eleink 862-től egészen 970-ig vezettek kalandozó hadjáratokat, vagyis ez a több mint 100 esztendős folyamat már jóval a honfoglalást megelőzően elkezdődött. Ma már egyértelmű, hogy valójában nem könnyed kalandozásokról, laza kis kiruccanásokról beszélhetünk, a kifejezés viszont annyira beleivódott a köznyelvbe, hogy a tudomány most is mint kalandozó hadjáratokat említi a nevezett eseménysort.
Mi volt ez, ha nem könnyed társasutazás? – teszi fel a kérdést a Szabad Föld írása.
Jelenleg a leírások alapján mintegy 50 hadjáratról tudunk, amelyek többsége nyugati, illetve délkeleti irányba tartott. Az ősmagyarok eljutottak egészen Bizáncig és a mai Spanyolország területére.
Kik indították a hadjáratokat? Ebben a kérdésben több koncepció felvetődött az elmúlt 100 esztendőben. Egy időben úgy vélték, hogy a törzsek egymástól teljesen függetlenül vezették zsákmányszerző hadjárataikat, mai ismereteink szerint azonban ebben sokkal több lehetett a tudatosság. A Magyar Nagyfejedelemséget erős központi hatalom irányította, és a kalandozó hadjáratok is központilag jól megszervezett katonai akciók voltak.
Milyen cél vezérelte eleinket? Elsődlegesen „hosszú távú befektetést” láttak a „vállalkozásban”, adófizetővé kívánták tenni a környező vagy távolabbi népeket. A kisebb sikert az egyszeri zsákmányszerzés jelentette, emellett nem elhanyagolható, hogy busás fizetségért gyakran a különböző nyugat-európai uralkodóknak szolgáltak egy-egy hadjáratban.
