Bár ezen a múlt századfordulón kiadott képeslapon mindössze egy jelentéktelennek tűnő bányabejárat látható, a hegy gyomra tömérdek kincset rejtett a mélyben, és rejt ma is. Hunfalvy János 1865-ös, A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leirása című művében ekképp ír az erdélyországi magyar sóvagyonról, s azon belül is a tordairól:
Erdély belső medenczéjében roppant sótelepek vannak lerakódva. Jelenleg csak öt helyen vájják, s az ezen helyeken feltárt sótömegek mennyiségét 74,983 millió mázsára teszik. Ebből esik: Déesaknára 16,173 millió mázsa, Thordára 15,904, Parajdra 19,051, Maros-Újvárra 2,407, Vízaknára 21,448.
A mai olvasónak bizonyára nem könnyű megemészteni ezeket a hatalmas számokat, ahogy a magyar sótelepek hiányát sem. Kiváltképp, hogy nem csak Erdélyben voltak ilyen bányáink.
A Romániához csatolt Tordán, Torda-Aranyos vármegye egykori székvárosában 1932-ben szűnt meg a só kitermelése. A hatalmas tárnákban viszont manapság impozáns gyógykezelő központ működik, ami igencsak jól fial. A 130 főt foglalkoztató Salina Turda SA vállalat tavalyi nyeresége mintegy 5,6 millió lej volt, ami mostani árfolyamon hozzávetőlegesen 440 millió forintot tett ki. A gyógyító levegőjű sóbánya éves forgalma ennél jóval több, közel kétmilliárd forint volt.
Az Időutazás a magyar múltba 102. részében tovább járjuk a régi magyar vármegyék útjait a klasszikus képeslapok segítségével.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: Sóbánya bejárata Tordán. 1905 körüli kiadás. (Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye)
