Mélytengeri halak maradványaira bukkantak Baranyában

A mintegy 15,2-12,6 millió éves, tengeri üledékből nyert leletanyag egyedülállónak számít a Kárpát-medencében.

Mélytengeri porcoshalak kövületeit tárták fel az ELTE őslénykutatói a Baranya megyei Tekeres mellett: a középső-miocén időszak badeni emeletében képződött, tehát csaknem 15,2-12,6 millió éves tengeri üledékből nyert leletanyag egyedülállónak számít a Kárpát-medencében. Az ősmaradványok vizsgálatával a tudomány közelebb került a Kárpát-medencében egykor élt mélytengeri gerincesek teljesebb megismeréséhez. 

Hazánkban számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert

Az e korszakban képződött tengeri üledékek előkelő helyet foglalnak el a Kárpát-medence geológiai kincsestárában – tértek ki rá a kutatók. 

Magyarország nagy részét ekkortájt a Központi-Paratethys nevű beltenger foglalta el, ezért hazánkban számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert – például a Mecsekben, a Bakonyban és az Északi-középhegységben –, köztük nem egy olyan akad, amely igen gazdag porcoshalak kövületeiben.

A kutatócsoport összesen 38 porcoshal taxon maradványait azonosította a tekeresi leletanyagban, amelyek közül kilenc teljesen új volt a Központi-Paratethys badeni korú faunáira nézve. A beszámoló szerint a tekeresi porcoshalfauna legizgalmasabb tagjai az úgynevezett tömörfejűek.

Mint ahogy a kutatók közleményükben írták, a porcoshalak mindig is megkülönböztetett szereppel bírtak a tengeri gerincesek közt, amelynek hátterében sokféleségük, egzotikusságuk és sokszor veszélyességük áll. 

A mélytengeri porcoshalak viszont egészen mások, ezek nem emberevő szokásaikról híresek, hanem inkább fura küllemükről.

Felidézték, hogy a munka néhány, Németh Tamás ősmaradvány-gyűjteményében levő fogmaradvánnyal kezdődött. Ezek az orfűi mesterséges tavak vidékéről, Tekeres mellől származtak. A kutatók felkeresték a fogkövületek lelőhelyét, ahol összesen több mint félezer porcoshalmaradványt találtak.

Más mélytengeri taxonok is megjelentek

A ma élő tömörfejűek, másnéven kimérák kifejezetten mélytengeri állatok. Ezek a kevéssé ismert porcoshalak a tengeraljzat közelében élnek, itt keresgélik főleg puhatestűekből és más gerinctelenekből álló táplálékukat. Farokúszójuk elvékonyodik, mellúszóik és szemük nagy, a hátúszó pedig egy nagy tövist visel.

A porcoshalak közt egyedülálló módon rendelkeznek kopoltyúfedővel. A tekeresi kiméramaradványok állkapocselemek

 – emelte ki a közleményben Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa, a kutatás vezetője. 

– Hazánkból, sőt a Kárpát-medencéből eddig nem ismertük ezeknek a különleges, primitív porcoshalaknak semmilyen maradványát. Hozzánk legközelebb az ausztriai Teiritzberg mellett kerültek elő kimérakövületek.

A tekeresi porcoshalfaunában más mélytengeri taxonok is megjelentek: a leletanyagban a kutatók kimutattak tehéncápákat, tüskéscápákat, világítócápákat és kutyacápákat is, amelyek ma élő leszármazottai is a mélytengeri élőhelyek lakói.
Napjainkban a mélytengeri élőhelyek mind közül a legrejtélyesebbek és egyben a legnehezebben elérhetők – magyarázta Szabó Márton.

Ezeken a helyeken speciális nyomás- és fényviszonyok uralkodnak, a tápanyag-ellátottság korlátozott; az itt élő állatfajok gyakorlatilag elszigetelve fejlődtek, teljesen egyedi életközösségeket kialakítva. 

A kutatómunkában Szabó Márton mellett Kocsis László (Lausannei Egyetem, Svájc), Mohr Emőke (ELTE, Őslénytani Tanszék), Szabó Péter (Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont) és Sebe Krisztina (Pécsi Tudományegyetem, Földtani és Meteorológiai Tanszék) vettek részt. A tanulmány a Papers in Palaeontology című tudományos folyóiratban jelent meg.

Hozzátette: a 19. századig általánosan elterjedt nézet volt, hogy ezeken az élőhelyeken csak alig van élet, ám hála a rohamosan fejlődő kutatási módszereknek, mára már tudjuk, hogy ez egyáltalán nincs így.
A leletanyagban egyebek mellett megjelennek még a homoki tigriscápák, a makócápák, a tigriscápák, a rókacápák, az óriáscápák, a macskacápák, a sasráják, a tüskésráják és a manták is. A beszámoló szerint a kutatók úgy vélik, hogy egy víz alatti csuszamlás sodorta egy helyre a maradványokat.

Borítókép: Ma élő kiméra (Chimaera monstrosa) (Fotó: Andy Murch)