A csecsemőmirigy eltávolítása a daganatok kialakulásának megnövekedett kockázatával járt: a csecsemőmirigy eltávolításon átesett betegeknél kétszer akkora volt a rákos megbetegedések száma, mint akik megtartották a csecsemőmirigyüket. David Scadden szerint a megnövekedett daganatkockázat az immunrendszer rosszabb működéséből fakadhat.
A csecsemőmirigy eltávolítása növeli a daganatok kockázatát
A csecsemőmirigy gyermekkorban a legaktívabb, de egy most közölt kutatási eredmény szerint felnőtt korban is lehet szerepe. A mirigy eltávolítása ugyanis növeli a daganatok kialakulásának esélyét, illetve a halálozási mutatót is rontja.

Néhány csecsemőmirigy-mentes daganatos beteg vérének elemzéséből az derült ki, hogy T-sejtjeik nem azonosítottak annyiféle betolakodót, mint az olyan szintén daganatos betegek T-sejtjei, akiknél megmaradt a csecsemőmirigy. David Scadden szerint továbbra sem világos, hogy a mirigy eltávolításon átesett betegeknél a T-sejtek csökkent észlelő képessége vezetett a rákhoz, vagy rák következménye a T-sejtek rosszabb működése.
A tanulmány arra nem ad magyarázatot, hogy a csecsemőmirigy elvtávolítása miért és hogyan kapcsolódik a megnövekedett halálozási arányhoz vagy más negatív kimenetelekhez. – Nem tudjuk biztosan, hogy az egészségre gyakorolt káros hatások az új T-sejtek termelődésének hiányából vagy a csecsemőmirigy más, kevésbé jól meghatározott funkciójából fakadnak – mondta a tudományos portálnak David Scadden.
Az új eredmény arra utal, hogy talán még a kevéssé aktív csecsemőmirigynek is lehet szerepe az immunrendszerünk működésében.
Borítókép: A csecsemőmirigy a pubertás idején a legaktívabb (Forrás: Shutterstock)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!