– Tizenhárom évvel ezelőtt megrendezték az első Év kiváló magyar méze megmérettetést, melynek a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület volt az ötletgazdája. A verseny célja minden évben egy szakmai próbatétel a méhészek számára. Minden nevezett, kereskedelmi forgalomba kerülő, Magyarországon termelt, természetes eredetű méz lehetőséget kap arra, hogy szakszerű bírálaton és minőségi vizsgálaton essen át – osztotta meg lapunkkal Karádiné Dudás Magdolna debreceni minőségbiztosítási technikus, az Év kiváló magyar méze zsűritagja.
Idén is megválasztották az év kiváló magyar mézét Gyulán
Több szempontot is figyelembe vesz a zsűri a „mézválasztó” versenyen.

– Rendszerint több kategóriában is lehet nevezni: akác-, repce-, vegyes virág-, napraforgó-, hárs- és egyéb fajta mézek. A verseny többfordulós és nyilvános, tehát bárki elmehet megnézni, hogyan is zajlik egy ilyen esemény. A zsűri háromfős csoportokból áll
– tette hozzá.
Értékelési szempontok
A zsűritag elmondta, hogy elsőként kategóriánként, a fajtára jellemző szín, íz és illat tisztasága, a termelési tisztaság, a víztartalom, a csomagolás és mindezek harmonikussága kerül értékelésre.

Fotó: HAON.HU
– Fontos, hogy a paraméterek összhangban legyenek egymással. Egy mézet nem lehet csak egy kiragadott szempont szerint értékelni, habár egyes fajtáknak megvan a jellemző színe, íze, illata, de ezek együtt alkotnak egy harmonikus képet
– emelte ki Karádiné Dudás Magdolna. – Ehhez még hozzátartoznak a beltartalmi tulajdonságok, amiket laboratóriumi vizsgálatokkal lehet kimutatni. Példának említeném az akácmézet, melynek az egyik legfontosabb ismérve az emberek számára a világos színe, pedig ennél lényegesen fontosabb az íze és a nektár összetétele.
A bírálat során kapott pontok alapján, az egyes kategóriák legmagasabb pontszámait elérő mézek, laboratóriumi vizsgálaton esnek át.
Ezen vizsgálatok során a pollen-, a víz-, a fruktóz- és a glükóztartalmát, valamint a termelésre jellemző paramétereit határozzák meg.
A vizsgálati eredmények birtokában ül össze a háromfős, csúcszsűri, majd a versenyben maradt mézek újra érzékszervi bírálaton esnek át. Az eredményt kiegészítik a laborvizsgálati eredmények, majd mindent egybevéve kerülnek ki az egyes kategóriák győztesei, melyekből kihirdetjük a nyertest – folytatta. – Az idei évben 269 mézet neveztek a méhészek, és az ország minden részéről érkezett minta. Az elődöntőre Gyulán került sor november 27-én, a döntőre pedig december 4-én, majd az eredményhirdetés során kiderült, hogy Simai Krisztián repceméze nyerte meg a versenyt – mondta.
A szakma elsajátítása
Karádiné Dudás Magdolna 1990-ben kapott egy megbízást, egy akkor létesülő magán mézfeldolgozó üzemtől. – A feladatom egy kisüzemi laboratórium felállítása, és a vizsgálatok körének meghatározása volt annak érdekében, hogy az üzem alkalmas legyen a méz alapanyagként történő felvásárlására és feldolgozására. Immár harminc éve foglalkozom ezzel, és jelenleg is ebben dolgozom.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Stresszmentes sütés: Rögtön puhuló mézeskalács villámgyorsan
Ha igazán finom és rögtön puhuló mézeskalácsot szeretne sütni, ezt a receptet ki kell próbálnia. Gyorsan, könnyen, pillanatok alatt elkészülhet – olvasható a Mindmegette.hu cikkében.
Új sorozatunkban Mészáros Balázs abban lesz a segítségükre, hogy ne kapjanak idegösszeomlást a karácsonyi sütés-főzés során. Tippjeivel akkor is stresszmentes lehet az ünnep, ha nagyobb vendégsereg érkezik Önökhöz.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.













