Lám, érdemes volt hónapokig a legmagasabb lóról osztani az észt a magyaroknak – most annál látványosabb és kacagtatóbb a zuhanás: arccal előre, a derítőbe. A magas, vékony srác két napja még magabiztosan mondogatta: „Legyőzöm Orbánt”. Meg hogy „Orbán ellen többség kell. A többséghez Karácsony.” Mindezt óriásplakátok és internetes hirdetések ezrein, országszerte, éjjel-nappal.

Mert ő és csakis ő a közös nevező meg a többség. Többségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy van egy egyszázalékos pártja és az előválasztáson komoly 27 százalékot kalapozott össze. Elsöprők tudnak ám lenni az ilyen 27 százalékos „többségek”: megremeg tőlük az egész „Orbán-rezsim”. Remegnek a hahotázástól.

Gergely úr a minap még arról értesítette az országot, hogy legfeljebb akkor lép vissza a második fordulótól, ha átmegy rajta a villamos. Tegnap aztán átment. Bár kevéssé valószínű, hogy villamos volt, tudniillik az (neki köszönhetően) nem nagyon jár e tájékon.

Jó-jó, tudom: szégyellje magát minden kárörvendő, gonosz fasiszta! De azért hadd kunkorodjon már mosolyra a szánk, mikor ilyen kecses fejest ugrik valaki az emésztőgödörbe! Ennyi jár azok után, hogy hónapokig kénytelenek voltunk elszenvedni az internetről ömlő pökhendi hirdetéseit, úton-útfélen elénk tolakodó óriásplakátjait, börtönös-leszámolásos fenyegetéseit. 

Mint a Szomszédok Etusa: két évig sopánkodott, hogy nincs pénz, mert Orbán ellopta a fővárostól, és szotyira költötte – ám valahonnan mégiscsak varázsolt félmilliárdocskát, hogy önarcképével, kisunokás mosolyával teleszórhassa Budapestet. Hogy honnan? Ahhoz semmi közünk. Azért született a 99 mozgalom, hogy jótékony homály fedje az adományozók (Varga Zoltán? Bige? Bojár? Gyuri bá’?) névsorát. 

Átláthatóság? Korrupcióellenes mantra? Úgy-úgy!

Szóval elégetett vagy félmilliárdot, megíratott több száz píárcikket itthon és a fénylő Nyugaton, mégis ez lett a vége. Mind megy a derítőbe, Karácsony után. Pedig milyen lelkesen írta pár hete Cohen úr a The Guardianben, hogy egyedül Karácsonynak van esélye a „diktátor” ellen. Kár érte.

Élménydús napok állnak mögöttünk. Lefőtt a kávé az ország legbutább kisfiújának (Fegyőr), s talajmintát vett a melósokkal kötekedő Jakab is. Utóbbi egy tegnapi Index-interjúban elmagyarázta: ő valójában (egyfajta modern megváltóként) föláldozta magát az ellenzéki összefogás oltárán, hogy jövőre legyőzhessék Orbánt. Ezt úgy kell érteni – mutatott rá –, hogy miközben Dobrevék csak az ellenzékieket győzködték, ő az országot próbálta (igaz, csekély sikerrel). A párizsis ember abban látja a kudarc másik okát, hogy a „fideszes kisvárosokban” nem nagyon állítottak előválasztási sátrakat (wigwamokat), ám ha mégis, a hívei – kormányzati megtorlástól tartva - nem mertek belépni. Vidéken tehát végképp tombol a diktatúra, fortélyos félelem igazgat, Orbán gumilövedékes fegyverrel lövöldöz Jakab rajongóira.  

Szerencsére a kabaré nem ért véget, nem esett még ki az összes versenyző. Például a hódmezővásárhelyi diktafonos versenyben van. Benne az a jó, hogy csak olyankor habzik a szája, mikor kandelábert ígér a fideszeseknek. A gyerekeit sem minden nap veri agyba-főbe, ám amikor igen, azt gyorsan elújságolja a sajtónak. És lám, milyen kedvesen megdicsérte Dobrev Klárát, hogy „női mivolta” ellenére egész szép eredményt ért el az előválasztáson. Igazi úriember!

És végül Gyurcsányné is talpon van még. Neki az a nagy mázlija, hogy a szavazatokat a haverjai számolják majd, s így elég nehéz lesz veszíteni. Ezzel föl is soroltam az összes olyan tulajdonságát, ami – ha hatalomra kerülne – önmagában talán nem sodorná végromlásba az országot. Az arca, persze, neki is hatalmas, s ő is teljes leszámolást, vagyonelkobzást, patakvért ígér.

Ám többnyire úgy van: minél nagyobb az arc, annál nagyobb a pofára esés.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!