idezojelek

Év végi baloldali paranoia

Vigyázat! Az egész haladó ellenzék a Fidesz beépített ügynöke!

Cikk kép: undefined
2021. 12. 31. 10:26

Az idei év végén kéményseprőt látni kétszeres szerencsét jelent, mint máskor, mert nagyon megfogyatkoztak e mesterek. Budapest fura urának ténykedése következtében ugyanis az öt összevont közszolgáltató cég ürügyén lopakodó elbocsátásokkal 1500 alkalmazottat, közöttük háromszáz kéményseprőt is lapátra tettek. Velük már biztos nem találkozhat a DK karámjából elődübörgött független tanácsadók, főpolgármester-helyettesek pénzéhes sokasága sem. Ennek ellenére rájuk mégis mosolyog a szerencse. Azért, mert a tisztogatás – hivatalos nevén racionalizálás – őket megkíméli. Nem kerülnek utcára, maradhatnak az élet napfényes oldalán. A Városháza akolmelegében.

A szerencse azonban a bizalmatlanságtól, gyanakvásoktól terhes mai időkben méginkább forgandó. Annál inkább is nagyot lehet huppanni, mert a baloldal frusztrált élharcosai a vesztüket érezve mind gyakrabban egymást gyanúsítgatják meg azzal, hogy a Fidesz beépített ügynökei. Nemrég például Molnár Zsoltra, az MSZP pártigazgatójára vetült rá e gyanú. Legutóbb pedig Kálmán Olgára néztek ferde szemmel, a DK főtanácsadóját túlbuzgósága miatt azzal megvádolva, hogy valójában a Fidesz jólfizetett haszonélvezője. Olga asszony azonban ártatlan. Nem úgy, mint az összefogás kagyvasz hat pártja. Ők mindahányan nagyon, nagyon gyanúsak!

Nem lehet ugyanis véletlen, hogy ennyire balfácánok. Politikai funkcionális analfabéták. Alighanem az egész haladó ballib oldal a Fidesz beépített ügynöke. Mi más okból adnának fontos közéleti kérdésekre csupa rossz választ, keltenek maguk és pártjuk iránt ellenszenvet hisztériás kirohanásaikkal, önleleleplező hazudozásaikkal, hamis videóikkal. Erős a gyanú: a ravaszdi Fidesz mozgatja a háttérből a szálakat. Azért, hogy Brüsszelben saját hazájuk pocskondiázásával az ellenzéki képviselők ország-világ csúfjára magukat égessék le és mondjanak olyan bődületes marhaságokat, mint például hogy vissza kell vonni a megemelt minimálbért.

Réges-régen a kéményseprés megbecsült szakma volt, a fekete ruhás, kormos arcú mestereket nagy tisztelet övezte. Felbukkanásuk a biztonságérzetet erősítetve mindenütt örömet keltett. A népi babona szerint a mester nem csupán a füstmérgezéstől óvta meg a ház népét, de hozzá kötötték a világosságot, fényt jelentő tűz misztikumát és a rossz szellem elűzését is. Ez a képesség most az egész országnak javát szolgálná. 

A ballib gyűlölködők a valósággal össze találkozva szembesülhetnek vele, hogy kéményseprőbe botlás nélkül is milyen pokoli a szerencséjük. Meg sem kell fogniuk kabátjuk gombját, továbbra is következmények nélkül hazudhatnak reggel délben és este. Nagy mázlijuk van, hiszen ma is érvényes Wintson Churchill találó megállapítása: diktatúrában az ellenzék az utcán vagy börtönben van, de nem a parlamentben.

Borítókép: A kézfogó csak színjátéknak tűnik, valójában a háttérben kiéleződhettek az ellentétek (Fotó: Kurucz Árpád)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.