Felhévizy nagyon szereti a zenét. Legfőképpen a rockzenéért rajong, de azért meghallgat más stílusú dalokat is. Annak ellenére, hogy már az internetről, különféle szolgáltatóktól le lehet tölteni szinte mindenféle albumot, Félix még mindig lemezeken hallgatja a kedvenceit. Van egy meglehetősen kiterjedt lemezgyűjteménye, abból szokott a hangulatához illő korongot feltenni, ha ideje engedi. A hanglemez utánozhatatlan sercegése egyedi hangulatot kölcsönöz egy-egy kedvencnek. A zene iránti tisztelete és szeretete miatt a hírlapíró évről évre rendszeresen követte az egyik legrégebbi, 1956 óta megrendezett zenei tehetségkutató versenyt, az Eurovíziót. Nagy bánatára azonban egyre jobban és mélyebben átjárta a rendezvényt a liberalizmus kísértete. Ne legyünk álszentek, a politika mindig jelen volt a rendezvényen különböző formában, de ennyire agresszíven, mint ahogy az utóbbi pár évben az ultraliberális meleglobbi tette, még nem próbálták meg bekebelezni az európai dalfesztivált. Félix véleménye szerint mostanra már úgy néz ki ez a rendezvény, mint egy gigantikus, szivárványos Pride fesztivál, európai köntösbe öltöztetve.
Nem is beszélve arról: az, hogy melyik ország miként szavaz egy-egy produkcióra, gyakorlatilag előre borítékolható, hiszen történelmi, rokonsági, szomszédsági alapon kisegítették egymást az országok, sokszor indokolatlanul felpontozva a baráti ország dalát. Ezen körülmények figyelembevétele után Magyarország úgy döntött, hogy nem vesz részt ezen az eseményen és immár 2020 óta nem jelöl dalt a fesztiválra, mert nem kíván asszisztálni a nemzetközi liberális lobbi agresszív nyomulásához. Sok bírálatot kapott hazánk a ballibektől, hogy miért nem vesz részt ezen a rendezvényen, hiszen ez csak egy dalfesztivál, nincs benne politika.
Nos ezekre a bíráló hangokra az idei döntő nagyon komolyan rácáfolt. Ahogy arról a V4NA is beszámolt, a fogadóirodák biztosra vették az ukrán győzelmet. Elemzők azonban arról beszéltek, hogy ha Ukrajna megszerzi az első helyet, az jórészt politikai okokból fog történni, nem pedig a dal magas színvonala alapján. Slobodan Todorovic, az Eurovizija.rs szerb oldal főszerkesztője úgy vélekedett, hogy minden teljesítményt érdemei alapján kell megítélni. A következőket mondta még a döntőt megelőzően:
„Ukrajna esetleges, politikai okok miatt aratott győzelme rossz fényt vetne az Eurovízióra és az általa képviselt értékekre – a semlegességre, a politikai függetlenségre és a sokszínűség ünnepére.”
Ennek ellenére 2022-ben Torinóban „meglepetésre” az ukrán Kalush Orchestra lett a verseny győztese. A zenekar az eredmény kihirdetése után megköszönte mindenkinek a szavazatokat és azt, hogy támogatták a háború sújtotta országot.
További Poszt-trauma híreink
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is gratulált a zenekar tagjainak. „Mindent megteszünk, hogy egy nap majd Mariupol kikötővárosában rendezhessük meg a viadalt. Az ukrán, szabad, békés, újjáépített Mariupolban” – mondta az ukrán elnök, utalva arra, hogy a hagyomány szerint a soron következő versenynek mindig a győztes ország ad otthont.
– Még szerencse, hogy Magyarország már kilépett ebből a cukormázzal leöntött, kőkemény politikai játszmákkal átitatott, nevetséges színjátékból. Ehhez a parádéhoz teljesen felesleges asszisztálni és ezzel legitimálni a liberálisok nyomulását. Az ukrán dal idei győzelmével maximálisan igazolódott, hogy nagyszerű döntés volt ignorálni ezt az eseményt. Kijelenthetjük, ismét igazunk lett! – gondolta magában Felhévizy, majd levette a Deep Purple 1970-es In rock című albumát a polcról, és miután gondosan ráhelyezte a korongot a lemezjátszójára és töltött egy pohár vöröset, kényelmesen hátradőlt a kedvenc foteljába és élvezte a hamisítatlan, őszinte rockzenét.
Borítókép: Az ukrán Kalush Orchestra tagjai ünnepelnek, miután a Stefania című dalukkal megnyerték a 66. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Torinóban 2022. május 14-én. (Fotó:MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco)
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony, a heroikus főpedagógus
Büntet a főváros: tíz perc kutyagolás a kánikulában.

Bayer Zsolt: A magyar Jago
Átsétál a másik táborba, és elkezdi megdöbbentő aljassággal gyalázni addigi kenyéradóit; ez és ennyi a magyarpéter.

Ez már A Legyek Ura szigete, közel végkifejlet
Franciaországban a fővárosi csapat győzelme idején szétverik Párizst, fosztogatnak, gyújtogatnak és embereket ölnek.

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Tombol a kettős mérce.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Aranyosi Péter és Romulusz együtt döntötték romba Magyar Péter kártyavárát
Azért vannak a jóbarátok...

Böde Dániel karrierjének vége, kezdhet félni, Orbán Viktor mellé állt
Retteghet a gólkirály.

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Tombol a kettős mérce.

Pottyondy Edina borította a bilit, Magyar Péter fejére is hullott a tartalmából
Kártyavárként omolhat össze az egész baloldal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Videón a látványos drogfogás

Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n

Megfulladt egy kislány a Palatinuson: rémisztő, mit tett az édesanya, míg gyermekét próbálták újraéleszteni

Csúfos bukás: Magyar Péter előfizetéses forradalma padlóra került

Na, ez az, amit nem akarunk itthon! - kommentált Orbán Viktor

Itt a Mandiner választási mérlege: továbbra is első helyen a Fidesz, a parlamenti erők eltűntek a süllyesztőben

Rakétazápor zúdult Izraelre – Irán újra támadott, rengeteg a halott

MTK-FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Hatalmas baleset bénítja a forgalmat az M0-on

Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi

Robbie Keane eddig tíz percet adott neki, ezt tervezi a Fradi magyar tehetsége
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony, a heroikus főpedagógus
Büntet a főváros: tíz perc kutyagolás a kánikulában.

Bayer Zsolt: A magyar Jago
Átsétál a másik táborba, és elkezdi megdöbbentő aljassággal gyalázni addigi kenyéradóit; ez és ennyi a magyarpéter.

Ez már A Legyek Ura szigete, közel végkifejlet
Franciaországban a fővárosi csapat győzelme idején szétverik Párizst, fosztogatnak, gyújtogatnak és embereket ölnek.

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Tombol a kettős mérce.