idezojelek

Bayer Zsolt: Az emberi méltóság tisztelete

Üzenjük a Népszavának: „O1G” megvetésének, elítélésének, a „fekély”, a „fertőző góc” és a „kiirtás” miatti felháborodásnak is elég nagy közösségteremtő ereje van. Sőt: a negyedik kétharmados győzelem elég jól megmutatja, melyiknek van nagyobb ereje, melyik teremt nagyobb közösséget.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined

Nézzük előbb a közelmúltat – emlékeznek még erre?

„A Fővárosi Ítélőtábla által hozott jogerős ítélet kimondta, hogy a Magyar Nemzet megsértette az ellenzéki politikus az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez való jogát, amikor egy cikkben »organizmusnak« és »biológiai fegyvernek« nevezték őt.”

A kártérítésen túl a bíróság kötelezte a lapot a cikk végleges eltávolítására online felületéről. 

Tavaly áprilisban jelent meg a jogsértő, A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése című cikk a Zummer Fülöp álnevet használó Szikszai Pétertől, a Hír TV volt vezérigazgató-helyettesétől.

Szabó Tímea úgy vélte, a róla szóló írás a náci időket idézte, amikor olyan dolgokhoz hasonlították (kullancs, baktérium), amelyeket az 1940-es években Hitler és társai használtak előszeretettel a kiirtandó faj leírására. Erre utalt az ítélőtábla is ítéletében, amikor azt a megállapítást tette, hogy a Magyar Nemzet és Szikszai Péter/Zummer Fülöp „olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt. Efféle verbális támadás egy sajtóorgánumban nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletével”.

Nos, rendben, legyen így. Éljen az emberi méltóság!

S miután megállapodtunk ebben, vessünk egy pillantást a jelenre, abban pedig a Népszavára. Ez egy afféle erősen baloldali sajtóorgánum, jó nagy hagyománya is van, egy bizonyos Németh Péter főszerkeszti, akiről Franka Tibor írt lényegre törő jellemzést, imigyen:

„Németh Péter elvtárs már az 1980-as évektől a kommunizmus bukásáig lelkesen és ideológiailag elszántan töltötte be a Magyar Hírlap szerkesztőségének párttitkári funkcióját, és írt ebbéli szerepében akár kéthetente titkos, úgynevezett TÜK-hangulatjelentéseket meg mást is rólunk, meg a kenyér vagy a hús áremelkedését követő közhangulatról az illetékes elvtársaknak. Szavak, kifejezések használatát tiltották be attól függően, hogy éppen mi gyűrűzött be a magyar gazdaságba, vagy cenzúrázták ki riportjainkból, ami megfeküdte volna a tájékoztatási államtitkárság (Lakatos Ernő, Bajnok Zsolt) gyomrát. 

Volt kitől tanulnia, hiszen Németh elvtárs édesanyja már fiatalon mint hithű ifjú kommunista lépett a Szabad Nép szerkesztőségének szolgálatába, és lett belőle később a Népszava rovatvezetője, majd akár a kisfia a Magyar Hírlapnál, a véresen balos Népszava párttitkára. Mindezt Pétertől tudom, hiszen több mint tíz évig dolgoztunk együtt a Magyar Hírlapnál, ahol annyira meg akart felelni a mi Péterünk, akivel együtt fociztunk az újságírócsapatban, olykor borozgattunk a Dohány utcai Kulacs étteremben vagy házibuliban, hogy két kollégát a tanácsi rovatból még munkásőrnek is felesketett, és akiktől, ha egyenruhában megláttuk őket a folyosón, elkapott a röhögés.”

Nos, ebben a Népszavában jelent meg a hétvégi mellékletben egy „karikatúra”, rajzolta és szöveggel ellátta egy bizonyos Weisz Béla – jegyezzük is meg jól ezt a nevet, ha kérhetem.

Weisz Béla „karikatúrája” szerint – és a rajzon is ez látható – Orbán Viktor, Magyarország negyedszer is kétharmados többséggel megválasztott miniszterelnöke egy fekély, amely a szépséges Európa hátán helyezkedik el a maga fekély minőségében.

És akkor ezen a ponton, ha kérhetem, térjünk vissza egy pillanatra arra a bizonyos emberi méltóságra, továbbá annak tiszteletére.

Az „organizmus” ezek szerint nem egyeztethető össze az emberi méltósággal, hiszen a náci időket idézi. Ismétlem, én ezt készséggel elhiszem, bár amennyiben szigorúan ragaszkodunk a biológiához, és csak ahhoz, akkor bizony minden emberi lény egyfajta organizmus is, ezt nehéz lenne letagadni. Persze, ehhez komolyan kell vennünk az értelmező kéziszótárt, amely így fogalmaz:

„1. Biológia: Élő szervezet, az életerő által működtetett és a fizikai világban létező test, amely képes a környezetétől függetlenül helyzetet vagy helyet változtatni, szaporodni, a környezetére hatást kifejteni; élőlény.”

Szabó Tímea ezt kifogásolta, vagyis önképe szerint ő nem élő szervezet, nem képes környezetétől függetlenül helyet változtatni, és nem fejt ki hatást a környezetére. A választási eredmények ismeretében, mondjuk, ez utóbbi valóban fennálló probléma lehet Szabó Tímea esetében. De mindezen tényektől teljesen függetlenül a bíróság Szabó Tímeának adott igazat, így ezt nekünk kötelességünk tiszteletben tartani.

De továbbra sem tudunk eltekinteni attól a kérdéstől, hogy amennyiben az emberi méltósággal és annak tiszteletével nem egyeztethető össze az „organizmus” mint kifejezés, akkor vajon mi a helyzet a fekéllyel?

A fekély a szótárban így szerepel:

 „A fekély (latinul: ulcus) egy szövethiány, mely az elhalt szövetek lelökődése után keletkezik. A fekély létrejöhet a testfelszínt borító bőr, de az üreges szerveket bélelő nyálkahártya egy részének elhalása révén. Az elhalást a külvilágból származó behatás (fagyás, égés, maróanyag, sugárhatás) okozhatja, de bekövetkezhet a véráram romlásának (lábszár-, gyomorfekély) következményeként. A fedőhámot tönkreteheti még a felszínre törő (gennyesedés, tbc, daganat) folyamat. A hám elpusztulása a hám alatti szövetek (kötő- és zsírszövetek, izomzat) károsodásával jár együtt.”

Erőltetem én, nagyon, és igyekszem is, de egyelőre nem tudtam felfedezni ebben az emberi méltóságot és annak tiszteletét.

Ellenben Orbán Viktort mint fekélyt az a bizonyos Weisz megrajzolta, szöveggel egyértelműsítette, a rajzot a szerkesztőségbe beküldte, ott megnézték, jót röhögtek, gondolom, előbb a hétvégi melléklet szerkesztője láttamozta és adta rá áldását, majd a főszerkesztő úr, Németh Péter szintúgy, aztán elégedetten nyugodni tértek, azzal a jóleső tudattal, hogy ők mint européerek, szabadok és haladók, minden körülmények között feltétel nélkül tisztelik az emberi méltóságot.

Az egész Népszava az emberi méltóság tiszteletének egyik erős bástyája (semmiképpen sem rés), ott olyan kiválóságok tisztelik egyebek mellett az emberi méltóságot, mint Weisz, meg mint, mondjuk, Ferincz Jenő.

Ez utóbbi a minap bement a nagykanizsai városi képviselő-testület közgyűlésére, és magasba emelt egy táblát, amire a következő szöveget írta: „a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani”.

 „Fertőző góc”, melyet ki kell irtani.

Aki még ebben sem képes felfedezni az emberi méltóság feltétlen tiszteletét, az nyilván menthetetlen, és annak nem tudunk mást tanácsolni, mint hogy keresse fel Ferincz Jenőt egy kötetlen beszélgetésre, amely beszélgetés során nyilván szóba lehet hozni majd az emberi méltóságot is.

 „Fekély”, „fertőző góc”, amit ki kell irtani – no és persze el ne felejtsük a kiindulópontot, minden közbeszéd alfáját és ómegáját, az emberi méltóság tiszteletének Kancsendzöngáját, azt, hogy „O1G”. Ugyanis ezzel hakniznak az emberi méltóság tiszteletének bajnokai, immáron négy éve, és szerintük ennek nagyon jó „közösségteremtő ereje van”.

Ez minden bizonnyal így van.

Viszont – rossz hír ez odaátra! – az „O1G” megvetésének, elítélésének, a „fekély”, a „fertőző góc” és a „kiirtás” miatti felháborodásnak is elég nagy közösségteremtő ereje van. Sőt: a negyedik kétharmados győzelem elég jól megmutatja, melyiknek van nagyobb ereje, melyik teremt nagyobb közösséget.

Éppen ezért javasoljuk erősen, ne várjátok meg, ameddig elfogy a türelem, és a két közösség kénytelen lesz testközelből megbeszélni, ki tiszteli jobban és feltétlenül az emberi méltóságot.

Világos?

Borítókép: A Népszava hétvégi mellékletének nyitólapja

...

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
BORBÉLY ZSOLT ATTILA avatarja
BORBÉLY ZSOLT ATTILA

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.