Boldogan, már-már dölyfösen tiporják a lenn lévők lelkét, olykor a testét is. Közben felmondják a zsolozsmát Sorosról, libsikről, migránsokról, gyíkemberekről, már sehol sem létező komcsikról. Nejeiket lecserélik, a legjobb kurvák rájuk vadásznak, ők az erdő aprajára, de inkább nagyjára. 12 éve nekik áll a zászló. Elvégre egy tábor, egy a zászló, s az ellenzéknek még az sincs.

Tényleg nincs zászlajuk, ez szent igaz, s ebben Tivadarnak is megvan a maga, kiporciózott része: közpénzmilliókkal kitömött Hócipőjében lelkesen vokálozott a nyolcévi ballibsi országdúláshoz. Tán nem kellett volna mindenkit hülyének nézni, szétlopni az állami vagyont, lenullázni a gazdaságot, szemeket kilőni, akkor nem utálta volna meg a bandát a nép. Most már késő bánat. 

Szózata végén szó szerint kriptahangulatba kerül a Tivadar:

Akinek nem tetszik, amit ez a gazember művel, az meg fog dögleni. Akiknek tetszik, azok is, mármint jóval hamarabb, mint amennyit Isten adna nekik. Nem akarom őket riogatni, de a koporsók elég szűkek, nehéz bennük tapsolni.

A tapsról nekem valamiért az a konzervtaps meg műröhögés jut eszembe, amit a Heti Hetesben toltak a hét „nagyágyú” szövegei alá. Akkor még magas lovon ültek Tivadarék. Akkor (is) gúnyolódtak a keresztényeken, kiröhögték a nemzeti érzésű embereket minden héten. Gátlástalanul hazudoztak, és mentegették Gyurcsányék bűneit. Nem ismertek igazságot, méltányosságot, józanságot. Csak röhögtek és röhögtek. Ám egyszer minden inga visszaleng. S most, hogy a Farkasházyk ott vannak, ahol mindig is a helyük lett volna, a süllyesztőben, mi még csak nem is röhögünk rajtuk, csak szánakozva csóváljuk a fejünket. Aztán unottan lapozunk.

Borítókép: Farkasházy Tivadar (Fotó: Korponai Tamás/Nemzeti Sport)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!