idezojelek

Gyurcsány súlyos hibát követett el, ezt nehéz lesz megmagyarázni

Nyelvbotlás vagy elszólás?

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined
Fotó: Fotó: MTI/Kovács Attila

A DK elnöke egy TikTok-videóval próbálta megtolni pártja kommunikációját, de a poszt nagyon rosszul sikerült. Politológiával foglalkozó szakemberek azt mondják, hogy egy politikusnak nagyon figyelnie kell arra, hogy mit mond. Mert egy-egy balul sikerült mondat bizony maradandóan beleéghet a szavazók fejébe. Gyurcsány viccesnek szánt posztja ezek közé, a félrecsúszott kommunikációk közé tartozik. 

A pártelnök két csomag krumplival jelent meg a videóban, ahol elmondta, hogy a krumplival nincs semmi baja, sőt ő is szereti. Akkor jelent problémát, ha választási krumpli lesz belőle, azaz a politikai pártok szavazatot próbálnak vele vásárolni, ezzel akarják rábírni az embereket arra, hogy függetlenül attól, hogy mit gondolnak, máshogy cselekedjenek. Homályos, burkolt üzenet volt ez. Majd hozzátette, a DK is szokott krumplit osztani. Tehát, ha lefordítjuk Gyurcsány körmönfont gondolatmenetét, ha ők adnak krumplit az embereknek az helyénvaló, mert ők csak segíteni akarnak a szegényeken, ha azonban más pártok, akkor ők már gonosz, galád módon szavazatot szeretnének vele szerezni.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Majd a következőt mondta:

Amikor azt mondjuk, hogy ne legyél kiszolgáltatott, akkor nem csak arról beszélünk, hogy tudjál kaját venni, tudjál számlát venni, tudjál két csomag krumplit venni, hanem arról is, hogy maradhass a magad ura.

Gyurcsány krumplis megjegyzése is erősen sántított már, de azt csak remélni tudjuk, hogy csupán nyelvbotlás volt tőle a számlát venni kifejezés. Hiszen a számlát befizetni szokták, nem venni. Ugyan van egy bizonyos kör, akik venni szokták a számlákat, de azok bűncselekményt követnek el.

@tiktokgyf Egy jó paprikás krumplit? Na itt most nem erről lesz szó! #fyp #foryou #nekedbe #gyurcsany #infotainment #politika ♬ eredeti hang - Gyurcsány Ferenc

Bízzunk benne, hogy baloldal vezetője nem rájuk gondolt. Mert, ha ez a mondat véletlen elszólás volt, akkor nagyobb a baj a baloldalon, mint gondolnánk.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Képeslapok a mai Európából

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Csak a leadott szavazat számít

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A porba alázott baloldali szavazó

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Vége az európai vakációnak

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.