Most válaszolt mindenre, mindenkinek. A maga módján, vagyis tökéletesen.

Van ebben a beteg, elhülyült, önmagából kifordult, rettenetes világban egy tévhit – bocsánat, pontosítok: a millió, kártékonyabbnál kártékonyabb tévhit egyike, miszerint őfelsége a sajtó, a média mindenható, s mindenkinek kötelező mindig, minden pillanatban, amikor csak a kényúr akarja, rendelkezésére állni.

Itt az idő, hogy ideidézzünk egy halhatatlan klasszikust: „Egy lósz…rt, mama!”

Senkinek semmiféle kötelezettsége sincs a sajtóval szemben. Ezalól némi kivételt képeznek a hivatásos politikusok, de arra ők sem kötelezhetők, hogy mindig, minden pillanatban, budiról kijövet s hálószobába bemenet belebeszéljenek az orruk alá dugott mikrofonokba, és az idiótábbnál idiótább, aljasabbnál aljasabb médiamunkások kénye-kedve szerint ugráljanak.

Helyére kell szorítani az elpofátlanodott, elaljasodott médiát éppúgy, mint sok minden mást és másokat. Leginkább a szociális médiát, a lumpenprolit, no és persze a „liberális”, fősodratú megmondóemberek egyre elviselhetetlenebb és egyre kártékonyabb hordáit.

Ideje az érzelmi, értelmi és persze a szexuális normalitás lázadásának. Igen, ideje a woke-busternek is. Ideje visszacsinálni azt a világot, amelyben ha nagyanyáink feltámadnának, nem mondanák azt pironkodva, hogy „hát, kisfiam, azt hiszem, láttam eleget, én most inkább visszamennék…”

Nem feltételezem – bár akár feltételezhetném is –, hogy Milák Kristóf ezeken eltöprengve cselekedett az elmúlt időszakban. Maradjunk annyiban, hogy Milák Kristóf egyszerűen és ösztönösen tette, amit tett.

Milák Kristóf egy bajnok. A mi bajnokunk.

Egy egész nemzetnek – persze tegyük gyorsan hozzá, a nemzet normális többségének – szerzett óriási örömöket, büszkeséget, csodát tett.

Ő a bajnok.

Senkinek semmi köze hozzá, hogy mindezt miképpen, hogyan és meddig.

Kizárólag az ő dolga.

Az ő dolga, hogyan edz, az ő dolga, meddig hajlandó az emberfeletti önfeláldozásra, az ő dolga, mikor fárad el és mikor engedélyez magának pihenést, vagy akár összeomlást, akár végső búcsút a sporttól.

Az ő dolga, hogyan éri el, amit elér.

Az ő dolga, és kizárólag az ő dolga, mit és hogyan csinál.

Ha csülök pékné módra a nagy titka, és így éri el azt, amit elér, akkor csülök pékné módra. Ha soha többé nem ugrik medencébe, kizárólag zen buddhista módra meditál, és így lesz aktuálisan ezüstérmes az olimpián, akkor így. Ha többet edz, többet úszik, mint eddig valaha, csak mindezt a világtól elvonulva, a nyilvánosság teljes kizárásával teszi, akkor úgy teszi.

Ugyanis ő a bajnok. Ezüstérmesen is ő a bajnok.

S ha van valami, amit végképp csak ő dönthet el, s amihez senkinek semmi köze, akkor az az, hogy mikor és kivel áll szóba, mikor és miről hajlandó beszélni a médiának.

Ha ő hallgat, mert hallgatni akar, ha ő elvonul és kivonul a nyilvánosságtól és nyilvánosságból, akkor mindenkinek kuss.

Kifejezetten örültem, amikor láttam, hogy nem áll szóba a sajtóval, hogy egyszerűen nem megy be a sajtózónába. Miért is ment volna?

Azok közé, akik az elmúlt időszakban meg- és elítélték, meghurcolták, távollétében is felkérdezték, sőt kérdőre vonták, kioktatták – a kígyóvállú senkik próbálták elmagyarázni neki, mit és hogyan kellene, illene tennie, hogyan kellene viselkednie, főleg a médiával, a tornából felmentettek magyarázták saját penetráns közegükben, mi lenne a megfelelő hozzáállás Milák Kristóf részéről.

Hódolat neki, amiért ezt is képes volt figyelmen kívül hagyni.

Hódolat neki a fontos példamutatásért.

Hódolat neki az újabb olimpiai csodáért.

Mindent köszönök, Milák Kristóf.

A nemzet normális többsége ott áll mögötted, miképpen a magyarok Istene is.

A csönded, a hallgatásod, a kivonulásod most nagyon fontos példamutatás.

Minden más pedig rád van bízva. Hajrá!