„A korabeli nyugati évkönyvek teljesen világossá teszik, hogy »őseink« rabló zsoldosok voltak, akik »jó pénzért« (vagy mondjuk inkább jó kincsért) bárkihez elszegődtek, és bármi célért, bárki ellen harcoltak, amikor pedig nem adódott szövetséges, akkor rablótámadásokat vezettek. […] A tankönyv módszeresen dicsőíti a rablóhadjáratokat, hangsúlyozza mint pozitívumot, hogy mennyire féltek a magyaroktól a környező népek, és pár sorban elintézi a magyar vereségeket, csak Augsburgot említve.” Berend Nóra először is idézőjelbe teszi az őseink kifejezést – viccesen azt is mondhatnánk, hogy már ezzel a gesztusával a kazárok oldalára áll, bár tudtuk, hogy eleve ott kell keresni egy szekér alatt. Minden sorában érezni, hogy nem vállal sorsközösséget a magyarsággal, minden sorában igyekszik dehonesztálni, lekicsinyleni a magyarokat és a magyar történelmet – és nem érzelmi alapon írom ezt, ó nem: érvelése hibás, a tényekkel szabadon zsonglőrködik, szerencsére mind a fejére hullanak.