Berend Nóra történész kartársnő azt hitte, hogy jó ötlet puszta kézzel beletenyerelni a méhkasba, pedig a történelmi materializmus is azt tanácsolja, hogy ez esetben viseljünk kesztyűt, és nem árt, ha előbb elkábítjuk a méheket – ezt a műveletet a népek ópiumával javallott végrehajtani a marxista használati utasítások szerint.
Történt, hogy a Történelemtanárok Egylete Berend Nórától, „a cambridge-i egyetem történész professzorától” kapott (talán kért) egy „szaktörténészi elemzést” az egyik új, 5. osztályos történelemtankönyvről. Andics Erzsébet legjobb magyar tanítványa szaktörténészi véleményét úgy foglalhatnánk össze, hogy viccnek azért durva, mert nemcsak hemzseg a történelmietlen megállapításoktól és szakmai hibáktól, hanem igazából ismét kiderül, hogy a balliberális történészeknek mindennel bajuk van, ami magyar, sőt ők legszívesebben az egészet a „merjünk kerti törpének lenni” fajtájú mentalitással írnák át, ha volna rá lehetőségük – az ég áldja a Hadak Urát, hogy nincs.
Bár Berend Nóra szerint a Hadak Ura nem létezik, még a képzeletünkben sem.
Tehát a „camebridge-i” nemesi előnevű történész megszakértette az ötödikes történelemtankönyvet. Bár ne tette volna. Hogy finoman fejezzem ki magam, a szovjet propagandaosztályon koffeintablettát rágcsálva jegyzetelnék a történész minden szavát, nehogy egyetlen aranyköpését is elmulasszák, hisz tanítani lehetne a szakmai köntösbe bújtatott, virtigli nemzetellenes pamfletjének passzusait.
Ám nem kell ezen nagyon csodálkozni, hisz, mint kiderül, az említett történész egy bizonyos milliárdos zsoldjában áll, de erről majd a végén árulok el egy-két érdekességet.
Előbb lássuk a medvét!
Berend Nóra már a legelején kijelenti, hogy a magyarok bunkó rablók, akik állandóan fosztogattak, cél és értelem nélkül, ráadásul kifogásolja, hogy – végre-valahára – nemcsak az augsburgi és merseburgi vereségekkel tömik a nebulók fejét, hanem merészelnek szólni a több tíz győztes hadjáratról is – tehát a győztes Brenta menti (899) vagy a pozsonyi (907) csatáról és a többiről. Ám mondom, nem kell ezen meglepődni, hisz a történész lényegében folytatja édesapja, Berend T. Iván kommunista történetírói munkásságát. Átvette a szocializmus fáklyáját, és azzal szeretné bejárni a sötét magyar közéletet Diogenészként embert keresve, ám ideológiai okok miatt minden sarkon proletárokra bukkanva. Az alma nem esett messze a fájától: balos-liberális tankönyvrecenziónak álcázott véleménycikkéből szeretnénk idézni pár súlyos mondatot, amely rávilágít vállalhatatlan, az ötvenes években gyökerező gondolatvilágára és kínos tévedéseire.