A kádári Magyarország a Ceausescu-rendszerhez képest jóval magasabb szabadságot biztosított a polgárainak, legyen szó mozgás-, vallás- vagy szólásszabadságról. Számunkra elképzelhetetlen volt a nyolcvanas években, hogy zsebünkben legyen az útlevél, amivel a kommunista blokk országaiban lényegében szabadon közlekedhessünk. A megfigyeltek és gyermekeik a fő szabály szerint egyáltalán nem kaptak útlevelet, a mintapolgárok is csak többévente egyszer utazhattak, többnyire a táboron belüli országokba. Jómagam a rendszerváltásig csak álmodoztam arról, hogy valaha megláthatom nemzetem fővárosát. A kommunizmus pedig 1987/88-ig megdönthetetlennek tűnt, a nyolcvanas évek első felében meg voltunk győződve arról, hogy abban a rendszerben öregszünk meg.
Akkortájt felbecsülhetetlen értéke volt minden egyes magyar rockhanglemeznek, legyen az nagy vagy kicsi. Különös szerencsével sikerült csak megszereznem a P. Mobil mindhárom kislemezét, melyek az együttes első nagylemeze, a Mobilizmo előtt jelentek meg. A Miskolc című dalt a Szabad Európa Rádió sipítós-sivítós, szándékosan zavart adásából vettem fel, még mielőtt a zöld borítós korong birtokába jutottam volna. A koncerten felvett dal felkonferálása most is fülembe cseng, Schuster Lóránt nyilván a közönség hergelése céljából kérdezte, hogy vajon Székesfehérvárról vagy netán Szombathelyről szól-e a dal, amire ugye rituális, kollektív „nem” volt a válasz. Azóta is, ha e két városba visz az út, Miskolc, illetve a Miskolcról szóló P. Mobil-dal jut eszembe.
Nem volt ez másképp a minap sem, midőn az őrvidéki gasztrotúrát Szombathelyen indítottuk. Vendéglátóim javaslata, miszerint a Daniel’s Kitchent látogassuk meg elsőként, mint a város legjobbját, megegyezett világhálós kutakodásaim következtetésével.

Daniel elegáns, meghitt, parányi éttermet visz, ügyes belsőépítészeti megoldásokkal. A napi ajánlat krétával fekete táblára írva, a vendégteret a konyhától elválasztó üvegfalon keresztül figyelemmel kísérhetjük a szakácsok minden mozdulatát – nem veszik rossz néven, mosolyogva fogadják a kíváncsiskodást. A négyszemélyes asztalon két-két fehér abrosz, vázában szárazvirág-kompozíció. Nyáron igényes teraszt működtetnek.