A kolozsvári vendéglátó szektor olyan fejlődésen ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben, ami egyszerűen elképesztő. Kétezres években úgy tűnt, fényévnyi a távolság a megmaradt Magyarország vidéki nagyvárosaihoz, Szegedhez, Debrecenhez, Pécshez képest, s hogy e hátrány ledolgozásának esélye a mi életünkben igencsak csekély.
Mára olyan a gasztrovilág színvonala és színessége Erdély központjában, hogy Kárpát-medencei szinten csak a két főváros, Budapest és Pozsony előzi meg.
S ez annak dacára tartható kijelentés, hogy a város három csúcsétterméből a vírusjárvány következtében kettő – a 15 Gault Millau pontos Fragment és a 13 pontos Cabinet de Vin si Cocotte – bezárt. (Ami a pontokat illeti, összehasonlításképpen a kalauz legutolsó, 2017-es magyar kiadásában csak négy étterem ért el 15 pontnál többet, az Onyx, az Alabárdos, a Costes és a Laci!Konyha!. A még működő éttermek közül 15 pontos volt az Anyukám mondta, az Arany kaviár, a Babel, a Borkonyha, a Costes Downtown, a Fausto, a Platán és a St. Andrea. Olyan kiváló helyek, mint a miskolci Dűlő, a Bestia vagy az Első Mádi Borház 11 pontnak örvendhettek. A 15 pont akkor is tekintélyt parancsoló, ha a magyar kalauz szerkesztői érezhetően szigorúbbak voltak, mint a román kollégák.)
Jelenleg a 15 pontos Baracca áll az élen. Személyes kedvencem, a Bistro 1568 nem került be a kalauz által bemutatott 22 hely közé.
Hogy ennek mi az oka, nem találgatom, egy biztos, nem a szolgáltatás szintje, hiszen gyengébb vendéglők tucatjairól olvashatunk a kötetben.
A Bistro 1568 Kolozsvár történelmi belvárosának egyik legrégebbi épületében működik, nevében a bevett vallások szabad gyakorlását kihirdető tordai országgyűlést idézi. A boltíves beltér hármas tagolású, az első kicsit avantgárd, a színes modern világítótestek határozzák meg a hangulatát. A második terem domináns elemei a korondi kerámiák által rejtett fényforrások, melyek kellemes sejtelmességet adnak, érdekes és figyelemreméltó a modern és hagyományos mintázat szerves együttélése. A harmadik terem különlegességét a nyers tégla, az épület alsóbb rétegeibe betekintést adó üvegpadló, valamint a látványkonyha adja. Mint megtudtam, itt volt Wesselényi Miklós báró, a „sibói bölény” konyhája. A belteret Bara Ákos tervezte, aki több tucat csúcsétterem és szálloda designere volt, nevéhez fűződik többek között a Bestia, a Robinson, a Pomo D’Oro étterem belső részének kialakítása, hogy csak párat említsek kedvenceim közül.
A honlapon megnyerő ars poetica:
„Erdély sokszínű kulturális hagyományaiból ihletődve létrehoztunk egy sajátos jelenkori íz világot – ennek felfedezésére hívjuk meg kedves vendégeinket.
Az 1568 Bistróban minden téglát és minden követ átitatott a múlt illata, az ételek íze, a tűz melege, az itt élők igyekezete. Az 1568-as év, a vallásszabadság szimbólumaként ihletett minket a szabadság felfedezésére a konyha kontextusában is.
Ennek a kísérletnek az eredménye számunkra a szabadság íze: egy felfrissült értelmezés, egy modern kori visszatérés a régi gyökerekhez, amelyben az ismerős ízek új interpretációt kapnak.”
Tulajdonosok Pócsai András élelmiszermérnök, Jakab Zoltán üzletember és az unitárius egyház.
A konyha az erdélyi hagyományokra alapoz, az étterem elindításában részt vett a legfelkészültebb erdélyi séfek egyike, a Marco Pierre White által jegyzett Wheelersben tanult Orbán Ferenc, akiről volt már szó e hasábokon, s aki, mint megtudtam, az épp aktuális menü összeállításában is részt vett tanácsadóként.
Az étlap különlegessége néhány autentikus erdélyi recepten alapuló étel, melyek mai interpretációban kerülnek a vendég elé. Ikonikus átirataik közé tartozik a puliszka, a pacalleves és créme brullée-kürtős kalács kombináció. Ezek közül a legutóbbi most is étlapon van. Kínálnak még többek között libamájterrine-t birsalmazselével, gulyáslevest, laskagombás tésztát szarvasgombaolajjal, konfitált kacsacombot, sertéstarját, marhahátszínt, marhapörköltet és erdélyi sajttálat.
A kiszolgálás udvarias, kedves, szívélyes. A pincérek egy része magyar.
Alkalmam volt az egyik tulajdonossal, Pócsai Andrással is szót váltani, elmesélte, hogy számukra a nemzetközi hírnévnek örvendett, nagy tekintélyű gasztronómusnak, Kövi Pál Erdélyi lakoma című 1980-ban megjelent összefoglaló munkája a kulináris biblia. Azt is megtudtam tőle, hogy élelmiszeripari cégek auditálása révén ismerte meg a szilágysági Farnason működő, Barta János tulajdonában levő pisztrángtenyészdét, ahol tiszta forrásvízben nevelkednek a halak, azóta is innen szerzik be Erdély legnépszerűbb halfajtájának példányait.
A borlap átlag feletti, több mint negyventételes, melyet elsősorban az erdélyi és magyarországi borászati élvonal nedűiből válogattak össze, erdélyi hangsúllyal.
A borok felét kimérik pohárra is. A borválaszték kialakításában a legnevesebb és legképzettebb erdélyi borszakértők egyike, Kormos Zoltán segédkezett. Tartanak kézműves söröket és minőségi töményeket is.
Az árak értékarányosak, a hely színvonalához képest kedvezőek. Előételek átszámolva 1200 és 2300, levesek, desszertek 1300 és 1600, főételek 2800 és 5000 forint közötti összegbe kerülnek.
