A kolozsvári vendéglátó szektor olyan fejlődésen ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben, ami egyszerűen elképesztő. Kétezres években úgy tűnt, fényévnyi a távolság a megmaradt Magyarország vidéki nagyvárosaihoz, Szegedhez, Debrecenhez, Pécshez képest, s hogy e hátrány ledolgozásának esélye a mi életünkben igencsak csekély.
Mára olyan a gasztrovilág színvonala és színessége Erdély központjában, hogy Kárpát-medencei szinten csak a két főváros, Budapest és Pozsony előzi meg.
S ez annak dacára tartható kijelentés, hogy a város három csúcsétterméből a vírusjárvány következtében kettő – a 15 Gault Millau pontos Fragment és a 13 pontos Cabinet de Vin si Cocotte – bezárt. (Ami a pontokat illeti, összehasonlításképpen a kalauz legutolsó, 2017-es magyar kiadásában csak négy étterem ért el 15 pontnál többet, az Onyx, az Alabárdos, a Costes és a Laci!Konyha!. A még működő éttermek közül 15 pontos volt az Anyukám mondta, az Arany kaviár, a Babel, a Borkonyha, a Costes Downtown, a Fausto, a Platán és a St. Andrea. Olyan kiváló helyek, mint a miskolci Dűlő, a Bestia vagy az Első Mádi Borház 11 pontnak örvendhettek. A 15 pont akkor is tekintélyt parancsoló, ha a magyar kalauz szerkesztői érezhetően szigorúbbak voltak, mint a román kollégák.)
Jelenleg a 15 pontos Baracca áll az élen. Személyes kedvencem, a Bistro 1568 nem került be a kalauz által bemutatott 22 hely közé.
Hogy ennek mi az oka, nem találgatom, egy biztos, nem a szolgáltatás szintje, hiszen gyengébb vendéglők tucatjairól olvashatunk a kötetben.
A Bistro 1568 Kolozsvár történelmi belvárosának egyik legrégebbi épületében működik, nevében a bevett vallások szabad gyakorlását kihirdető tordai országgyűlést idézi. A boltíves beltér hármas tagolású, az első kicsit avantgárd, a színes modern világítótestek határozzák meg a hangulatát. A második terem domináns elemei a korondi kerámiák által rejtett fényforrások, melyek kellemes sejtelmességet adnak, érdekes és figyelemreméltó a modern és hagyományos mintázat szerves együttélése. A harmadik terem különlegességét a nyers tégla, az épület alsóbb rétegeibe betekintést adó üvegpadló, valamint a látványkonyha adja. Mint megtudtam, itt volt Wesselényi Miklós báró, a „sibói bölény” konyhája. A belteret Bara Ákos tervezte, aki több tucat csúcsétterem és szálloda designere volt, nevéhez fűződik többek között a Bestia, a Robinson, a Pomo D’Oro étterem belső részének kialakítása, hogy csak párat említsek kedvenceim közül.
