Harminc esztendő tudatos gasztro-kalandozás során igazán gyenge, élvezhetetlen ételt ritkán tettek elém. A halászlé volt az a fogás, amibe a legtöbben belebuktak s biza nemcsak Székelyföldön, ahol nincs nagy becsülete a halnak, hanem az Alföldön is. Legrosszabb élményt a békéscsabai Halcentrum adta a 2010-es évek legelején, az ízre sem meggyőző halászlében túlfőtt bolti tészta, tetején ujjnyi narancssárga zsír, benne túlkészült hal, a krokett és a palacsinta megégetve. Szürreális tapasztalat volt. A szekszárdi Főispán étterem vízízű halászlevét tudnám még említeni ugyanebből az időszakból, amelyben a hal száraz volt (igen, a lében is lehet száraz a hal), az ízképet pedig a köménymag dominálta. Végül két resti-étterem kéredzkedik fel a negatív toplistára, az aradi vasútállomás 1999-es pacallevese, valamint a szegedi nagyállomás mosogatólére emlékeztető, teljességgel élvezhetetlen halászleve szintén a kilencvenes évek második feléből.
Mindebből sejthető, hogy a resti műfajjal szemben kialakult bennem némi fenntartás.
De mi van akkor, ha egy restit az ország egyik legjobb csapata bérel ki, majd ott rendez be egy klasszikus slow food éttermet?
A Laurelről, amelynek üzemeltetői a csopaki Restit megnyitották, csak jót lehetett olvasni induláskor minden felületen a Street Kitchentől a Gustóig. 2020 nyarán a „gasztroforradalom” iniciátorai, Molnár B. Tamás és Bittera Dóra közöltek a helyről méltatást, a minden gasztro-blogok ősforrásának számító Bűvös Szakácson. Ugyanabban az évben, tehát első adandó alkalommal bekerültek a Dining Guide Top 100-ba, méghozzá az előkelő 21. helyen, több tucatnyi ikonikus, rég jegyzett éttermet maguk mögé utasítva. 2021-ben és 2022-ben már a csillagos mezőnyben végeztek, az első 15-ben. 2022 novemberében tányért, azaz ajánlást is kaptak a legrangosabb nemzetközi étteremkalauztól, a Michelintől.
Kezdetben borbárként is működött a hely, ahol „small plate” fogásokat rendelhettünk a borok mellé, akkoriban volt alkalmam ellátogatni hozzájuk, egy ízletes, fantáziadús kacsamáj-kompozíciót, valamint aiolis sült szardíniát ettünk.
Mindezek után nem volt nehéz leküzdeni a restikkel szembeni averziómat és asztalt foglalni a csopaki alegységben, amely teljes mértékben egyedi és hiánypótló hely a magyar gasztro-palettán.
