nagyvárad Fekete Sas PaLota EAT IT repeta

Gasztrokalandozás a nagyváradi Zöldfa utcában

A nagyváradi gasztrotúra legmeggyőzőbb élményét a tavaly nyitott Eat It – casual gourmet kitchen nyújtotta.

BORBÉLY ZSOLT ATTILA

2023. 01. 11. 18:04

A szecessziós Fekete Sas palota Nagyvárad egyik városkép-meghatározó épülete. Különlegessége, hogy sok más, magyar időkben épült műemlékkel ellentétben itt egy korrektül megírt ismertető magyar nyelven is részletes tájékoztatást ad az épület történetéről, a tervezőkről, a megrendelőkről, s a korábban itt működő névadó fogadóról.

Mi több, a magyar nyelvű szöveg a hajdani, Monarchia-korabeli utcaneveket adja meg, a jelenlegi román név csak zárójelben szerepel, ami szép és példaértékű.

Fekete Sas Palota (Fotó: BORBÉLY ZSOLT ATTILA)

A 2010-es évek közepén, a polgármesteri hivatal által finanszírozott felújítás idején remélni lehetett, hogy a gyönyörű passzázs, mely a Szent László tértől a Zöldfa utcáig tart, nagyjából negyedkörívet leírva, otthont ad majd megannyi üzletnek, étteremnek és bárnak. Ez sajnos még mindig várat magára, de azért működik már néhány, az átlagnál igényesebb pub, illetve étterem a boltíves üvegtető alatt (Prohibition, Lord’s, Columbus, Black Eagle).

A Zöldfa utcában viszont pezseg az élet. A nagyváradi vendéglátás ütőeréről szóltam már az itt működő Csíki söröző kapcsán.

További Repeta híreink

Hortobágyi palacsinta a nagyváradi Zöldfa utcában

A Turul pince tulajdonosának, György Csáky Sándornak meghívása apropójából Nagyváradon tölthettem csaknem két napot, mialatt a Zöldfa utca több egységét is meglátogattam. Jártam a nemrég nyílt Venue nevű borbárban, mely hangulatos, igényes hely, a világ legjobb boraival dekorálva. Ha jobban odafigyelünk, láthatjuk, hogy a palackok üresek, ami kicsit illúzióromboló. Mindössze tizenkét bort mérnek ki, tény, hogy azok a minőségi szegmenshez tartoznak, de egy borbárnak ez bizony elég kevés.

A Grandezza trendi bár, nem különösebben izgalmas italokkal, itt Unicumot ittam, inkább csak nosztalgiából.

A Frei kávézóban remek beszélgetést folytattam a szilágysági születésű magyar felszolgálóval, közös ismerősökre leltünk igen hamar, s az is kiderült, hogy mindketten hódolunk a főzés és étteremfelfedezés szép szenvedélyének.

Az American Grillben kiemelkedően jó burgert kaptam, megfelelően megsütött hússal, jó hús–buci aránnyal, korrekt belevalókkal. Egyben volt a produkció, nem lógott ki belőle semmi, remek harapásélményt adott. Ha tartanának néhány helyi kézműves sört – három manufaktúra is működik Váradon, illetve város vonzáskörzetében –, az sokat emelne a hely által nyújtott összképen.

Benéztem a Mesopotámiába is, a 2019-es kolozsvári magyar napokra emlékezve, akkor találkoztam első ízben ezzel a franchise-zal. Hiányoltam a választékból csicseriborsós ételeket, a falafelt és a humuszt, ezek hiánya Kolozsváron nem tűnt fel. Végül egy kebabrollt kértem. Saját specialitásnak számító szárnyasdominált pulyka–borjú vegyes hússal dolgoznak, a tekercsbe sült krumpli is kerül, ami esetemben nem sült frissen, nem adott élményt, inkább rontott, mint emelt az összbenyomáson. Szóval maga a produkció távol esett attól, hogy a csúcsokat verdesse, viszont tetszett a beltér és a jazzes háttérzene. Egyszer talán a pizzát is letesztelem itt, de addig még van a környéken féltucatnyi izgalmasabb egység a Noo’votól Resto Lounge-tól a Rosecasig, úgyhogy erre pizzatesztre várni kell úgy egy-két évet.

A Kintaro japán étteremre még visszatérek egy újabb látogatás után, az a két fogás, amit most ettem, egy remek tonhal-tataki, meg egy nem kiugró a gyoza, nem volt elég ahhoz, hogy magabiztos értékítéletet merjek megfogalmazni a helyről.

A két nap legmeggyőzőbb élményét – az „Isten–Haza–Család” rovásfeliratot viselő pincében megejtett kiváló hangulatú borkóstolón kívül persze – a tavaly nyitott Eat It – casual gourmet kitchen nyújtotta.

Mediterrán konyhát visznek, minőségi technológiával, a faszenes grillsütőjük az ízek alapján csúcsminőségű, helyben gyúrják a pasztákat, előszeretettel használják a vákuum alatti hőkezelést is. Kínálnak többek között érlelt Angus-tatárt, toszkán cacciuccót (a paradicsomalapú, halakból és tenger gyümölcseiből készülő specialitásnak megannyi receptje elérhető a világhálón, egyik legrokonszenvesebbet lásd itt), rákos-cukkinis makarónit, burgert marhabordából, kacsamellet mézes gyömbérmártással s izgalmasnak ígérkező desszerteket.

A borlap átlag feletti, bár a kimért borokat ügyesebben is össze lehetne válogatni. A 16 poharazott tételből kilenc temesrékasi, miközben kiváló szilágysági és ménesi borokat is lehetne decire adni. De még a krasznabélteki borok is közelebb esnek (120 kilométer), mint a bánságiak (180 kilométer). S akkor még nem szóltunk arról, hogy mennyivel inkább illenének ebbe a környezetbe például a 2017 óta bioművelésű, húszhektáros Nachbil manufakturális borai, mint az 1200 hektáros nagypincészet által palackozott technológiai tételek. (Tegyük hozzá, hogy a kilenc temesrékasi bor többségét a Petrovaselo pince jegyzi, de ez mit sem von le az előbbiek érvényességéből.) Vannak saját receptúrájú koktéljaik és kézműves söreik is.

Örömmel láttuk a borjúmájat étlapon, mellyel viszonylag ritkán találkozhatunk a Kárpát-medencében. Legutóbb a Kossuth téri Pickben ettünk borjúmájat igen jól elkészítve, a Veszely csárda is kínál rántott borjúmájat krumplipürével, de ott mindig más fogás csábít el. A sepsiszentgyörgyi Szentgyörgy pincében, a kecskeméti Sasfészekben, a békéscsabai Hargitában láttam még étlapon e nemes alapanyagot, de ezeket leszámítva hirtelen egy további hely sem jut eszembe.

Érdekes megnézni egy-egy étel esetében az Arcanum adatbázis „évköreiben” az említési gyakoriságot. 1880 és 1899 között 413 találatunk van a borjúmájra, amit egyfajta fénykor követ a Horthy-korszak békeéveiben 1217 találattal, majd 1940-től csökken ez a szám 20 évenként: 513, 294, 258. Remélné az ember, hogy a belsőségek rehabilitációja a gasztroforradalom idején javított e tendencián, de nem. 2000-től 214 említése van csak a borjúmájnak.

Úgyhogy ezt a fogást meg is rendeltük.

A friss májat kifogástalan sütötték meg, kívül szép pörzses volt, kellemes füstíz járta át, belül krémes, rosé. A köret kiváló: roppanós, jól hőkezelt, szintén faszénparázson sült répa, paszternák, brokkoli, salottahagyma, helyben asztalt koktélparadicsom és gyökérzöldségpüré.

A feszes, de nem rágós marhapofával is meg voltunk elégedve. A köret hasonló volt, bár itt a gyökérzöldségpüré mellett csak roston sült répa, salotta és a már ismert koktélparadicsom szerepelt, némi jó ízű pecsenyemártás társaságában. Ezen lehetne esetleg variálni kicsit, netán salátalevelekkel feldobni a tányért, és/vagy más alapanyagokat is bevonni.

A desszertek közül a „gourmet csoki-mousse” tűnt a legizgalmasabbnak, de rendeléskor jelezték, hogy a négy desszert közül csak eggyel tudnak szolgálni, a tiramisuval. Szerencsésebb ezt az információt az étlap átadásakor közölni a vendéggel. A kiszolgálás egyébként udvarias, kedves. A tiramisu kifogástalan volt minden tekintetben, könnyed, szaftos, nem túlédesített.

Az Eat It kifejezetten jó hely, ott lenne a helye a következő Gault Millau kalauzban 10-11 pont táján. Az pedig nem kétséges, hogy benne van a nagyváradi top tízben.