Érdekes tapasztalat, hogy a fiatal borkedvelők általában az illatos fajták boraival, majd a rozékkal kezdenek először ismerkedni, később váltanak jó tanninos vörösökre és kellő kóstolás, tapasztalat birtokában térnek rá az elegáns, száraz fehérborokra. Ez jól is van így. A Kárpát-medence termőhelyei gazdagabbak a fehérborok számára ideálisnak tartott területekben, bár a mai meleg nyarak néha ezt kezdik cáfolni.

Kicsi, ámbár izgalmas termőhelyeink sora ma is dísze a Kárpát-medencének, bár itt-ott megkurtította a történelem a korábban ránk szabott területeket. A Szerémség és a Felvidék szőlőskertjei hiányoznak, valamelyest megkopott Zala vármegye és a káli borok megbecsültsége is, még sincs okunk panaszra. Sőt.
Ha keressük a világ borszínpadán a legizgalmasabb történéseket, az elmúlt évtized cabernet dömpingje mellett üdítő a sokkal ritkábban felbukkanó szépsavú, elegáns fehérborok sora.
Új-Zéland vagy éppen Ausztrália hűvösebb adottságokkal megáldott zugai komoly visszhangot váltanak ki igényesebb körökben. Jó lenne ebből valamit nálunk is profitálni. Egyelőre még áll a zászló a komoly fehérboroknak.
Viszont nem jó hír a számunkra, hogy a világ nagy terroirjainak elfogadottságát ma még többnyire a történelmi – sokszor politikai – pénzügyi, és nem utolsó sorban kereskedelmi viszonyok határozzák meg. Nincs olyan objektív mérce, lista vagy éppen pontrendszer, amivel mondjuk Tokaj vagy Somló terroirjait be lehetne illeszteni egy nagy nemzetközi rendszerbe.
Jobban mondva kereskedelmi alapon ez többé-kevésbé működik, de mi pont a perifériára szorultunk. Hiába a ma már egyre gyakrabban felismert kitűnő, egyedi termőhely, remek klíma, különleges talajösszetétel, ha a boraink alsó szegmensből való kikerülése számos nagy bortermelő érdekeit sérti, várhatunk a sorunkra.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!