Pacalvadászat adta az apropóját annak a baráti gasztro-túrának, amit a nemrégiben ejtettünk meg Versec – Nagybecskerek – Óbecse – Pétervárad vonalon. Jovanovity Dániellel, az óbecsei Gasztrofeszt főszervezőjével és Lasztovics Árpáddal, az idén sajnos bezárt Largos étterem tulajdonosával vettük sorba e városok legígéretesebb helyeit, a legtöbb figyelmet és időt Versecre fordítva.
Pacalt végül három nap alatt csak két helyen sikerült enni, egyrészt a verseci Dinár Tájházban (hadd magyarítsam így az Etno Kuca-t, avagy Etno House-t, ahogy a Tripadvisoron szerepelnek), másrészt az óbecsei Kisvadászban (Mali Lovac), de így is hatalmas élményanyaggal gazdagodva tértünk haza.
Versec neve a magyar borrajongó közönségnek a Versec-Fehértemplomi egykori borvidékünk révén lehet ismerős, mely a bánáti borrégiót fedte lényegében.
Most is készülnek itt élvezhető borok, igen kellemes élményünk volt a Vinik pincében tisztes, hibátlan borokat kóstolni, a város központjától tán tíz perc járásnyira, a helyi konyha borkorcsolyáival kísérve. Meglátogattuk a régió egyik meghatározó borászatának, a Helvicija 1880 pincészetnek az éttermét is, amiről minden bizonnyal lesz még szó e rovatban.
Versec jelenleg 36.000-es város, igen pezsgő vendéglátással.
Este 11 után még a nagyvárosokban sem könnyű nyitott színvonalas helyet találni a Kárpát medencében, ez Versecen nem okozott gondot.
A magyarság létszáma sajnos elenyésző, tény, hogy Trianon idején sem voltunk többségben. A verseci magyar oktatás 1992-ben megszűnt, de a maroknyi megmaradt nemzettársunk a Petőfi Sándor Kultúregyesületbe tömörülve ápolja nyelvi és kulturális örökségét. Hagyomány- és értékőrző tevékenységük a Facebook oldalukon követhető.
A Tripadvisor első három verseci helyezettjét (Etno Kuca Dinar, Masters Pizza, Element) sikerült egy nap alatt végigjárni, mi a 20. helyen veszteglő Pambolit és a listán nem is szereplő, imént említett Helvecija 1880-at sokkal jobbnak ítéltük ezeknél gasztronómiai szempontból. A kollektív bölcsesség nem minden esetben érvényesül, illetve nem feltétlenül konvergens a minőségelvvel. A vendéget rabul ejtő beltér, s a hatásvadászat a tálalásban félsiker. Ha ehhez még viszonylag alacsony áron nagy adagot adnak, immár garantált a népszerűség.
Márpedig a rusztikus Dinár Tájház odafigyeléssel és törődéssel kialakított vendéglátóegység, mely látványra egyből megnyeri a betérőt.
A parkolóban ódon prés és boroshordó fogad, a beltér kisebb mezőgazdasági múzeummal is felér, mindenfelé régi használati tárgyak tetszetős elrendezésben, fonott korsók, butykosok, apró pálinkáshordó, szódavizes üvegek, szekérkerekek, s még hosszan sorolhatnám. Az ülőalkalmatosságok jelentős része kézzel készített egyedi darab.
A honlapon tiszteletre méltó sorokat olvashatunk arról, hogy mennyire fontos az ősöktől örökölt hagyomány és hogy minden embernek becsületbeli kötelessége azt ápolni, illetve továbbadni az utódoknak. Hogy miként illeszkedik ehhez a filozófiához az ősök által aligha ismert pangasius-hal, az más kérdés.
Az étterem 2010 óta működik, 27 székkel és 8 alkalmazottal indultak, jelenleg 220 vendéget tudnak leültetni s 38 embernek adnak munkát.
A háromnyelvű (szerb, román és angol), tisztes választékot kínáló étlap a szerb konyha egyszerűbb klasszikusaira épül, leginkább a faszenes grillezésre.
A csevap, a pljeszkavica, illetve a főként sertés- és csirkehúsból készült roston sültek mellett kínálnak többek között töltött füstölt sertésszüzet, tengeri sügért, tintahalat és lazacot is. A délszláv gasztronómia raguételei közül a leskováci tokányt kóstolhatjuk náluk. A palacsinták s az általunk rendelt desszert mellett többféle tortát is sütnek.
A borlap impozáns, a félszáznál több tétel között a helyi pincészetek borai mellett számos olasz minőségi bort találunk. A kínált nemes nedűk közel felét poharazzák is. A sörválasztékot a Carlsberg-szortimentből válogatták. A kommersz töményitalok mellett kínálnak helyi gyümölcspárlatokat is.
A kiszolgálás kedves, udvarias, segítőkész.
A fakó színű, állagra, ízre sem emlékezetes halászlében pangasius-kockák úszkálnak. Egy fokkal jobb helyzet, mintha harcsahalászlének mondott ételben találkozunk e jelenséggel, de azért az élményt cseppet sem emelték a szomorkás, apró cápaharcsa-darabok. Az sem vigasztalt, hogy a fogás ára nagyjából harmada volt egy tisztes szegedi halászlé díjszabásának. Az étel, nemcsak a halászlé, legyen inkább drága, de jó.
A pacalt Délvidéken jellemzően bő lére eresztik, s kevés helyen használnak szép színű paprikát.
Itt sem tették. E fogás sem győzött meg, de legalább volt élvezeti értéke, el is fogyott, a halászlével ellentétben. Kellemes meglepetés okozott a mellé adott kétféle, helyben sültnek tűnő kenyér.
A füstölt pisztráng kifejezetten ízletesnek bizonyult, kár, hogy az apróra vágott vegyes levélsalátát készen vett édes, távolkeleti jellegű chiliszósszal öntötték le valamilyen normális, s a helyi gasztronómiával, a kulináris örökséggel netán kapcsolatban álló dresszing helyett. A mángoldos krumpli átlagos, élvezhető, a mángold állaga lehetne megnyerőbb.
Mindezek után felüdülés volt a pazar, ízre, állagra egyaránt kifogástalan tri leche nevű klasszikus délszláv desszert.
Jobbat nem is ettünk még a műfajban.
Mondta is Dani, a túrát megszervező társunk fanyar humorral, hogy inkább pékséget kellett volna nyissanak. Azért azt is hozzátette, hogy ha a fő profilt teszteltük volna, a
faszénparázson sült húsokat, minden bizonnyal jobban járunk. Nem zárkózom el a visszatérés ötletétől, mert a jelzett hibák dacára jól éreztük magunkat itt. Kár, hogy nem az ételek minőségének köszönhetően, hanem inkább annak ellenére.
Elérhetőség:
Etno Kuca Dinar
Versec, Dimitrija Tucovića u. 82
Telefonszám: +381 13 830024
Honlap: https://www.etnokucadinar.rs
Borítókép: a verseci Dinár Tájház beltere (Fotó: Borbély Zsolt Attila)
