Több, mint fél évtizede nyílt Temesvár legszebb, vendéglátóegységekkel szegélyezett, az utolsó várkapitányról, Losonczy Istvánról elnevezett terén egy trendi étterem „Pepper – Steak and Shake” néven. Színvonalas nemzetközi konyhát visznek a mai napig igen sikeresen, a nemrégiben a profilt egy sushizóval bővítették, mely „Raku” néven ugyanazon épülettömbben működik, elkülönülve, de konyhai szimbiózisban. Bárhol ülünk le, a másik étterem konyhájáról is rendelhetünk. A beltér csodás, ügyesen használják a Monarchia-korabeli házak nyers tégláit dekorációs elemként. Bő fél évtizede jártunk náluk, nagyobb társasággal, nem számítva a minapi ebédünket a sushi részlegen.
Meglepett, hogy desszert-rendeléskor kihoztak egy esztétikus, vágódeszkaszerű eszközön négyféle süteményt, mondván, hogy ez a választék, ezek közül válogathatunk.
Amikor tavaly a tél vége felé a Jenő herceg utcai „Paso Local Cuisine” nevű egységben ugyanezt a módszert alkalmazták, egyből bevillant a Pepper-beli emlék. Meg is kérdeztem az üzletvezetőt, hogy netán ugyanannak a vállalkozásnak, lenne ez egy másik egysége? Nemleges volt a válasz, viszont az is kiderült, hogy a desszert-kínálás hasonlósága nem véletlen, mert onnan érkezett a helynek az alapítója.
A Paso azóta is üzemel, s csak azért nem volt még róla szó e rovatban, mert a tavaly februárban fogyasztott három fogásból nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni a konyha felkészültségéről. Az angolul nem tudók által is könnyen dekódolható „Fish Platter - Danube style” nevet viselő, ma is étlapon levő előétel (rajta négyféle füstölt hal, csukaikrasaláta, halas zakuszka, olajbogyó, lilahagyma és marinált szardella, helyben sült pizzakenyérrel kísérve) korrekt késztermékekből állt.
Nyilván elmond valamit egy helyről az, hogy milyen minőségű felvágottakat, sajtokat, vagy egyéb készen vásárolt elemeket kínál, de ez nem a konyha teljesítményéről szól, hanem az üzletvezetés szándékairól.
Emellett ettünk egy hagyományos, dobrudzsai recept alapján elkészített tokhalat, amit bíztatónak ítéltünk. Egy számunkra kissé nehézkes, cseppet „old school”, tortaszerű desszerttel és azzal a következtetéssel zártuk étkezésünket, hogy el kell még ide jönni legalább egyszer. Ami a 2024-es év első napjaiban meg is történt.
A beltér megnyerő, a kandallóban pattog a tűz, az asztalon továbbra is dizájnos üvegekben korrekt minőségű olívaolaj és balzsamecet, valamint borsdaráló és különleges sóválogatás kémcsőszerű tárolóeszközökben.
Ezúttal teljes mértékben meggyőző volt az élményünk, olyannyira, hogy a helyet a város élvonalába sorolnám. Szó volt már arról e rovatban, hogy Temesvár vendéglátása nem bővelkedik gourmet-éttermekben, valójában egy-két hely kacsingat csak a fine dining irányában. De rengeteg olyan egység működik itt, ami jó szívvel ajánlható, mely nem okoz csalódást, ahol tisztességes alapanyagokból jól elkészített, élvezhető ételeket kaphatunk.
S ebben Temesvár legalább olyan erős, mint a belső-magyarországi vidéki városok, legyen szó Debrecenről, Szegedről, Miskolcról vagy Pécsről, hogy csak a legnagyobbakat említsem.
Itt nincs olyan étterem, mint a Michelin tányéros, de valójában csillagközeli szintű Alabárdos vagy Ikon, mint Szegeden, illetve Debrecenben, viszont van több tucat olyan hely, melynek színvonala eléri a Gault Millau kalauz startminőségét, a 10 pontot. (Amit a legutóbbi, 2019-es kalauzban azért elég bőkezűen osztogattak, főként Nagyszebenben, ahol két olyan helyen is megfordultam az elmúlt években, konkrétan Kulinariumban és a Pardon caféban, melyek esetében a magyar kalauz tesztelői a 9 pontot sem biztos, hogy megadták volna.)
A Paso Local Cuisine esetében csak az önmeghatározás problematikus kissé, mert bizony itt nemzetközi konyhát visznek, részben nemzetközi alapanyagokból kiindulva.
Megjelenik a választékban néhány jellegzetes helyi előétel, mint a padlizsánkrém, a zakuszka, vagy az ikrasaláta, de az ételek zöme, mint a tonhal- vagy marhatatár, a sült húsok és halak nemzetközinek mondhatók.
A fő attrakciót a Josperben illetve kemencében készült húsok képezik. A marhahús-ételek rovatában nemcsak steakeket lelünk, hanem oldalast és pofát is, kínálnak továbbá mangalicatarját, sertésoldalast, fél kacsát és kacsacombot. A halas fejezetben a lazac, tonhal, fekete kagyló s a naponta változó ajánlat mellett továbbra is szerepel a tavaly kóstolt tokhal, s a múltkor kihagyott csuka. Utóbbit örömmel vettük, de sajnos nem tudtak vele szolgálni.
Az italválaszték figyelemre méltó, több, mint félszáz minőségi bort tartanak, köztük nemzetközi nagyságokat, a töményitalok is jellemzően a prémium kategóriába tartoznak. A söröket a nagyipar felső kategóriájából s egy helyi kisüzemi főzde termékeiből válogatták össze.
Bizalomgerjesztő, hogy a honlapon a séf, Daniel Grosu nevét is feltüntetik, ami még Belső-Magyarországon sem általános gyakorlat, a tágan értelmezett Erdélyben pedig egyenesen ritkaság.
A jó ízű lazactatárt joghurtkrém-alapon tálalták, jó minőségű magos bagettet adtak hozzá, gyanúm szerint egy minőségorientált, de nagyban dolgozó helyi pékségnek, a Prosperonak a kenyerei közül, ami jó pont. (A Prospero-t úgy lehet elképzelni, mint a Jókenyér nevű pékséget. A „nagy” is lehet jó.) Mellé hoztak marinált lilahagymát, petrezselyem-kapor egyveleget, tzatzikiszerű mártást, valamint olajos petrezselymet is.
Ettünk agyagkemencében (alighanem tandoori-ban) sült pitán felszolgált, nyárs húzott marhaoldalast, ez a fogás sem okozott csalódást.
A „fish and chips” esetében egy aranydurbincsot nagyon érdekesen tálaltak, egyben hagyták, de a hús nagy részét leszelték a testről, majd így bundázták és sütötték meg. Mellé helyben készült remek sült krumplit hoztak. Bármilyen banálisnak tűnik, nagyon kevés étterem ad tisztességes, élvezhető, nem mirelitből származó sült burgonyát köretként.
A fiatal és szemrevaló felszolgáló hölgy ügyesen teszi a dolgát, udvarias, segítőkész, kommunikatív. A szavatosságát papíron január végéig megőrző Independent márkájú sör, az ötvényi Sincu főzde terméke sajnos savanyú, élvezhetetlen volt, miután jeleztem a problémát, zokszó nélkül visszavitte. Mivel lehet, hogy az egész tétel tönkrement, inkább a nagyipari multivonal irányában mozdultam el, mert más helyi kisüzemi főzdétől nem tartottak semmit. Szóba jöhetett volna még ugyanennek a főzdének a búzasöre vagy hellese, de inkább a pils iránynál maradtam.
A kiszolgálásra visszatérve, több helyen találkoztam az anyaországban és Székelyföldön is azzal, hogy az eladdig kifogástanul tevékenykedő felszolgáló lefagy, ha az ember megfogalmaz egy ismerő mondatot az étteremmel kapcsolatban. Valamiért nem tudja, hogy miként reagáljon. Itt magabiztos és kedves választ kaptunk arra a megjegyzésünkre, hogy jót ettünk, sőt, még jobbat, mint tavaly. „Vélhetően mi is fejlődünk” - mondta kedves mosollyal a pincérünk.
Midőn 2017-ben a soha meg nem jelent közép-európai Gault Millau kalauznak az erdélyi, illetve bukaresti éttermeket teszteltem, szabad kezem volt a kötelező célpontok mellett bármilyen bizalomgerjesztő helyet bevenni a merítésbe. Kritériumként azt szabta a kiadó, hogy egy igényes nyugati turista, például egy „antwerpeni fogorvos” elégedetten állna-e fel az asztaltól az adott helyen. Nos, a Paso esetében az igenleges válasz egyértelmű.
Paso Local Cuisine
Temesvár, Jenő herceg utca 6B
Telefonszám: 0772 283 027
Honlap: https://pasorestaurant.com E-mail-cím: [email protected]
Borítókép: fish and chips a határon túlról (Fotó: Borbély Zsolt Attila)
