- Magyar Nemzet
- Archívum

Csempészalagutakra mértek csapást
Izraeli harci gépek csempészalagutakra mértek csapásokat csütörtökre virradóra a Gázai övezetben, válaszul arra, hogy előző nap palesztin fegyveresek rakétákat lőttek ki izraeli területekre.

Németh Péter: Összefogásra ítélve

Dési János: Buddha és Mohamed a parlamentben

Nem tud felállni a bika?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,69 pontos csökkenéssel, 22 172,41 ponton nyitott csütörtökön.

Lehetőség nyílhat az alapkamat csökkentésére
Magyarországon az infláció júniusi számadata kellemes meglepetést okozott, ugyanis a vártnál nagyobb mértékben csökkent, amennyiben az év második felében – a jegybank előrejelzéseinek megfelelően – tartósan enyhülne az infláció, az alapkamat csökkentésére

Nem hosszabbítanak a legendával
Lapértesülés szerint nem hosszabbítanak szerződést jövőre Raúllal a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke 04-nél.

Egy magyar nő is belekeveredett a mexikói drogháborúba
A Los Zetas drogkartell 13 feltételezett tagját fogta el a mexikói hadsereg Puerto Escondido dél-mexikói kikötővárosban, s köztük – az akcióról a védelmi tárca (Sedena) által kiadott szerdai közleménye szerint – egy magyar nő is van.

Vegyesen mozgott a forint
Vegyesen mozgott csütörtök reggelre a forint a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben gyengült, az amerikai dollárhoz képest erősödött a magyar fizetőeszköz.

„Próbanap” jet-skizőknek Faddnál
Hat év után ismét jet-ski bemutatót rendeznek a fadd-dombori Duna-holtágon; a helyi önkormányzat egyelőre egy alkalomra adott lehetőséget a technikai sport gyakorlására.

Robbanás az ipartelepen: öten életüket vesztették
Öt ember vesztette életét egy egyelőre ismeretlen eredetű robbanásban egy ipartelepen, a Londontól 180 kilométerre északra fekvő Bostonban.

Kolonics Györgyre emlékeznek
Pénteken lesz három éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja. A szomorú évforduló alkalmából – csakúgy mint tavaly és tavalyelőtt – fáklyás emlékevezést tartanak Csepelen.

Még nem tudják, ki vagy kik követték el a merényletet
Az indiai hatóságoknak egyelőre fogalmuk sincs arról, ki vagy mely szervezet követhette el a 17 halálos áldozatot követelő, hármas robbantásos merényletet szerdán Mumbaiban, mind

25 év után tudták meg, nem édesanyjuk nyugszik ott
Huszonötmillió dollár kártérítést követel egy temetőtől egy amerikai testvérpár, amiért 25 éven át édesanyjuk sírja helyett egy vadidegen férfi síremlékét gondozták.

Ebben az esetben kedvezőbbek az illetékszabályok
Ha egy szülő már a gépkocsi megvásárlásakor tudja, hogy az üzembentartó a gyermeke lesz, ezt célszerű még azon a napon, akár ugyanabba az okiratba foglalni, mert ez esetben kedvezőbbek az illetékszabályok – derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tá

Ezermilliárd állampapírokban
Mostanra visszatért a magyar állampapírokba az a mennyiségű külföldi tőke, amely a válságkor fejvesztve távozott tőlünk. A külső befektetők mohó vásárlása a bizalmat jelzi a gazdaság iránt, azonban nem túl szerencsés, hogy ilyen nagy mértékű a függés a

Drámai magyarfogyatkozás a Felvidéken
Háborús veszteségeket idéző fogyatkozást jósolnak a társadalomkutatók a felvidéki magyarok esetében. A nemrég lezajlott szlovákiai népszámlálás előzetes adatait ősszel teszik közzé. Gyurgyík László, a téma egyik legismertebb kutatója 60 ezres csökkenésről

Másfél milliárdos adócsalással buktak le
Adókedvezménnyel és adó-visszatérítéssel próbált trükközni az az ötvenkilenc csaló, akit az idén buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az elkövetők csaknem másfél milliárd forintot akartak megszerezni a személyi jövedelemadó (szja) szabályainak me

Megújuló energia a fesztiválon

Két hónap után már kikapcsolnak

Fontos híreink
A sajtó előkerítette Zelenszkij korrupciós botrányba került haverját

Nyomoznak az egyik szarajevói „vadász” után

Merénylet Putyin tábornoka ellen, a franciáknál betelt a pohár, amíg Németország háborúra készül – ez történt ma

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumon
A tárcavezető kiemelte a Széchenyi István Technikum és Gimnázium fejlődését, az ipari együttműködések szerepét, valamint azt is, hogy a következő időszakban új kulturális programok válnak elérhetővé a középiskolások számára.

Elgázolta és alaposan meg is verte felesége szeretőjét egy férfi + videó
Meglátta az utcán, és elönthette az agyát a féltékenység.

Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy
Az ukránok által követelt pénzt Európára kellene költeni.

Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videó
A miniszter szerint az elmúlt évek fejlesztései több mint ötezer munkahelyet teremtettek a városban, és márciusban újabb beruházás bejelentése várható.
Külföldi híreink

Visszaállt a rend a berlini nemzetközi repülőtéren
Újraindult a forgalom a berlini repülőtéren.

Soha nem látott méretű drogfogás Macedóniában + fotó
Harminctonnányi marihuánát foglaltak le a hatóságok.

Menczer Tamás: A tiszások kifele hazudnak
A Tisza megszorítócsomagjának az összes eleme valós.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Királygyilkosság a Szentföldön
Az asszaszinok árnyékában: Montferrati Konrád halála.

Díszdoktorává avatta a Zeneakadémia Kurtág Györgyöt
A kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas komponista február 19-én lesz 100 éves.

A sötét anyag csupán fikció – erre a döbbenetes következtetésre jutott egy új tanulmány
A gravitációról tudunk még keveset és ezt a hiányt próbálja áthidalni a sötét anyag teóriája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
