Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára közleményben üdvözölte, hogy Magyarország és Románia egyetértési memorandumot írt alá a határon túl élő magyar kisebbségekről elfogadott kedvezménytörvény nyomán.
Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára közleményben üdvözölte, hogy Magyarország és Románia egyetértési memorandumot írt alá a határon túl élő magyar kisebbségekről elfogadott kedvezménytörvény nyomán.
Thomas Dine Szabad Európa Rádió vezető nyilatkozatára, miszerint az intézmény kiköltöztetése Prága központjából egyenlő lenne a terroristák előtti kapitulálással, Milos Zeman kormányfő úgy reagált, hogy „a kormány álláspontját még marginálisan sem h
A klór magas szintje az ivóvízben növeli annak kockázatát, hogy a várandós nők elvetélnek vagy koraszülöttet, illetve születési rendellenességben szenvedő gyermeket hoznak a világra. A Washingtonban működő amerikai közvélemény-kutató csoport (U. S. PIRG)
Várható volt, hogy 1998-ban a szocialisták nem fogják megnyerni a választást, de én azt mondtam, hogy legyen egy generációváltás, legyen más, amit úgy neveztek akkor, hogy polgári alternatíva – jelentette ki politikai fórumán Medgyessy Péter, a szoc
Egy hónap áll a diákok rendelkezésére, hogy eldöntsék, melyik középiskolában kívánnak továbbtanulni.
Nem először érte atrocitás a dobozi lelkészi hivatalt, amikor rossz latinsággal valaki ráírta az épület falára: emlékezz a halálra – tudta meg lapunk. A parókia ablakait, hirdetőtábláját korábban többször is betörték ismeretlenek.
Január 31-ig érvényesek a tavalyra kiadott ingyenes lakossági parkolókártyák. A kerületi önkormányzatok egy része postán küldi ki az idei engedélyeket, hogy elkerüljék a tömeges sorban állást. A parkolókártyához való hozzájutásnak idén is feltétele, hogy
Kétszázötvenötezer forinttal próbálta megvesztegetni a Készenléti Rendőrség három járőrét szerdán egy férfi, akinél az igazoltatás során kábítószert találtak a főváros XIII. kerületében. Az egység embereit a hivatalos adatok szerint tavaly 29 esetben kísé
Három és fél órán át indokolta tegnap a Somogy Megyei Bíróságon Makai Lajos tanácsvezető bíró a Kaposvárott felgöngyölített arab–magyar bűnszövetség vádlottjainak büntetését. Amint arról többször is írtunk, a nyolc, közel egy évtizede hazánkban élő
Az első megbeszélések után igen bizakodó hangulatban utazott haza Anthony Zinni, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja. Ám a ciszjordániai zavargások és a Vörös-tengeren az izraeliek által lefoglalt ötventonnányi fegyver beárnyékolja a tárgyalások
Hatodik alkalommal nyílt meg tegnap Berlinben az a gyümölcs- és zödségszakvásár, amely „Európa gyümölcsös kosarának” is tekinthető.
A Külügyminisztérium (KüM) adatai szerint a magyar export 12,9 százalékkal, míg a behozatal 9,4 százalékkal növekedett a múlt év első tizenegy hónapjában. A fokozatosan csökkenő dinamika a gazdasági tárca szerint a magas bázisnak és a nemzetközi trendekne
Egyes lapértesülések szerint 25 milliárd forintba kerülhet az államnak a „Ferihegy-ügy”, sőt a Magyar Hírlap szerint „nemzetközi skandalum kitörése várható” amiatt, hogy egy ciprusi céget kiszorítottak a Ferihegyi repülőtér terminá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.