Várhatóan április végére készül el az egészségturizmus marketingstratégiájának tervezete, s a májusi véglegesítés után ez alapján dolgozik majd az év közepén felálló egészségturizmus marketingközpont – jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszt
Várhatóan április végére készül el az egészségturizmus marketingstratégiájának tervezete, s a májusi véglegesítés után ez alapján dolgozik majd az év közepén felálló egészségturizmus marketingközpont – jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszt
Ha csak a menüsort idemásolnám, már jelentős literatúrai élményben volna részük, de nem élhetek ezen egyszerű eljárással, mert idegen tollruhával nem ékeskedhetem, másrészt virtuális étvágyukat kielégítené ugyan, de információéhségüket aligha. A Magyar Ne
A kanadai egészségügyi minisztérium szerdán kiadott utasításában részben megtiltja, illetve korlátozza az efedrin alkaloida gyógyszerekben való alkalmazását. Hazánkban több gyógyszer is jelentős mennyiségű efedrint tartalmaz.
Kinevezte a Legfelsőbb Bíróság büntető, polgári és közigazgatási kollégiumának vezetőit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), akik között két nő van, ami teljesen új színfolt a magyar igazságszolgáltatás vezetésében – mondta Zanathy János,
Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át tegnap az első magyar igazolványokat az Országház Munkácsy-termében a felvidéki Takács Róbertnek és családjának, akik a 15 ezer lakosú, 20 százalékban magyarlakta felvidéki Szencről érkeztek.
Fővárosunkat méltán nevezik a szép hidak városának. A Lánchíd, a Margit híd, az Erzsébet híd vagy a Szabadság híd építésük idején minden addigi hídnál modernebbek voltak, ugyanakkor a szakma ma is a szépen és műszakilag helyesen kivitelezett átkelők példá
Bár az országgyűlési választásokon induló jelölteket március 15-ig lehet bejelenteni a területi választási bizottságnál, a parlamenti pártok többsége már döntött a jelöltekről. Körvonalazódnak a választási listák is, amelyeket március 18-ig lehet bejelent
Januártól az államnak hajt hasznot a három éve megépült ferihegyi 2B utasterminál. Tavaly decemberben ugyanis az Országgyűlés úgy döntött, hogy a légi irányítást és a repülőtér működtetését végző állami cég nem bízhatja másra e feladatot.
A szocialisták kormányfőjelöltje lemondott a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács elnöki tisztének betöltéséért járó tiszteletdíj még át nem utalt részéről – derült ki a politikus egy tegnapi nyilatkozatából.
Ez év január elsejétől kezdte meg működését a Magyar Államkincstár Részvénytársaság (MÁK Rt.): a szervezet feladata, hogy – gyakorlatilag az államigazgatás bankjaként – végezze annak pénzforgalmát, illetve biztosítsa a költségvetés napi likvid
Kész az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti hatvan kilométeres szakaszának továbbépítésére az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt., amire az állammal kötött konceszsziós szerződés szerint 2003. december 31-ig van joga – jelentette
Tegnap megkapta az MSZP Pintér Sándor belügyminisztertől a külföldi megfigyelők Magyarországra hívását kezdeményező levélre adandó írásbeli választ.
Az Egyesült Államok 2002-es katonai költségvetése 329 milliárd dollár – az elnök által előterjesztett igényeket a kongreszszus kiigazította, hogy javítsanak egyes fegyvernemek hadra foghatóságán és felgyorsítsák néhány új fegyverrendszer kifejleszté
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.