Nagy lendülettel készülődnek a március utolsó vasárnapján sorra kerülő megmérettetésre az ukrán politikai színtér szereplői.
Colin Powell amerikai külügyminiszter tegnap úgy pontosította az Izrael által elfogott, fegyvereket tartalmazó hajórakománnyal kapcsolatos korábbi amerikai közléseket, hogy a legfrissebb információk szerint kimutatható a kapcsolat a fegyverszállítmány és
Eredményesnek tartja az Igazságügyi Minisztérium (IM) múlt évi tevékenységét Dávid Ibolya, a tárca vezetője, aki tegnap bejelentette: a kormány január 15-i ülésén tárgyalja az új polgári törvénykönyv koncepcióját.
A belvárosi lakóépületek jelentős százalékában elöregedtek a gázvezetékek, amik nem kevés veszélyt jelentenek a lakók számára. A közelmúltban több épületben is el kellett zárni a gázt a szakembereknek a vezetékek szivárgása miatt. A gázművek szerint a leg
Lefelé korrigáltak a hét közepén az amerikai árfolyamok, amit az elemzők a részvények túlértékeltségével és a befektetők csalódottságával magyaráztak. A spekulánsok vélhetően az év elejei hosszal arra apelláltak, hogy a társaságok kedvezőbb képet fognak f
Tegnaptól több megyei FM-hivatalban is felfüggesztették az állami földfelvásárlásokat – értesült lapunk nem hivatalos forrásból. A lépés logikus: a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) helyett hamarosan – az eredeti elképzelésnek megfelelően R
Powell türelemre int Washington. Tűzpárbaj zajlott le tegnap indiai és pakisztáni aknavető ütegek között a megosztott Kasmír területén – halálos áldozatokról, sebesültekről nem érkezett jelentés. Colin Powell amerikai külügyminiszter sze
A már nem létező józsefvárosi Beleznay-kert (a mai Astoriánál) majdnem száz évig a fővárosi társasági élet közkedvelt színhelye volt. Pompás mulatságain olyan vendégek fordultak meg, mint Széchenyi István, Petőfi, Déryné vagy Jókai, akinek Rab Ráby című r
Példátlannak nevezte Kovács László szocialista pártelnök az Európai Néppárt elnökének az MSZP-t érintő kritikáját. A politikus megismételte korábbi álláspontját: az RMDSZ-en kívül más határon túli magyar szervezet nem kompetens a státustörvény végrehajtás
Volt idő, amikor azzal riogattak, hogy a kínaiak szép csendben behálózzák a világot. Meglehet, a híradások hamarosan arról fognak szólni, hogy az olimpiai játékok megrendezésére készülő ázsiai óriás magához édesgeti a legtehetségesebb fiatalokat.
A Merci csokoládét forgalmazó Storck Hungária Kft. felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy a 2002. 04. 01-i és 2002. 05. 01-i lejáratú csokoládékat ne fogyasszák, mivel nem zárható ki, hogy a Magyarországon forgalmazott csokoládé fogyasztásának nincs egészs
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.