A pesti szecesszió festője, Gulácsy Lajos

A Józsefváros szívében, a Rigó utcában született 1882-ben Gulácsy Lajos, a magyar szecesszió legnagyobb festője. Iskoláit a jó hírű Zerge utcai – később Horánszky, majd Makarenkó, ma újra Horánszky utcai – polgáriban végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede diákjaként szerezte meg festődiplomáját.
Családja a Bereg megyei Gulács földbirtokosa volt valaha. A Gulácsyak azonban már a XIX. század közepére elveszítették birtokaik tetemes hányadát és polgári életformára tértek át. A festő apja a Beregszász melletti Nagyberegen volt ármentesítő mérnök, a Szernye-mocsár tőszomszédságában állt a házuk. Az örökös maláriavész elől a mérnök szeretett volna Beregszászra kerülni, két nővére is ott élt, ám a pályázatát rendre visszautasították, ezért megsértődött és Pestre költözött, ahol napidíjas mérnökként tartotta el a családját.
Gulácsy Lajos korán megmutatkozó festői talentumára két város nyomja rá a bélyegét. A rohamosan fejlődő főváros, ahol él és tanul, illetve a kárpátaljai Beregszász, a Vérke-parti kisváros, ahol a nyarakat tölti rokonainál.
Az ifjú diák érzékeny lelkét megragadják a Józsefváros görbe sikátorai és zegzugos tetői, a Baross utca – akkor még létező – kálváriája és a városnegyed Horváth Mihály téri templomának pittoreszk körmenetei. Ugyancsak mély hatást tettek a kezdő festőre, akinek már diákkorában országos tárlatokon mutatják be képeit, Beregszász szüreti menetei, Mária-ünnepei és a Vérke kőhídjának farsangi forgataga.
Gulácsy lelkére (és palettája színvilágára) ugyanakkor a szecesszió világérzése is hatott. Pontosan érzékelte, hogy ezt a szubtilis irányzatot erős szálak fűzik a rokokóhoz, annak túlérzékeny, ködökbe, csipkékbe, álmokba és elfoszló muzsikákba feloldódó szelleméhez.
A festő ezzel a „szellemi poggyásszal” érkezett meg itáliai tanulmányútjaira. Éveket töltött el itt, lázas munkában teremtve meg sajátságos világát. Gyerekkori „városemlékeit” az itteni kolostorkertek, templomok, ünnepi kavalkádok, bizarr és középkori hangulatú települések új dimenzióba emelték. Megalkotta Naconxypánt, azt a képzeletbeli várost, amelyet álomi figurákkal népesített be. Marcona vitézekkel és ábrándos szépaszszonyokkal. Ez az álomi városka hasonlít az ódon Józsefvárosra, de Beregszászra és az itáliai településekre is, mégis különbözik azoktól: terei és sikátorai Dante koráig nyúlnak, levegője pedig szertefoszlik az időtlen időben.
Középkori zarándokok, lovagok és ádáz martalócok, szerzetesek, apácák, cirkuszi lovasok és táncosnők, pojácák és bölcs bolondok népesítik be a festő apró, sötét tónusú vásznait és grafikai lapjait.
Gulácsy szívesen illusztrált korabeli irodalmi műveket, Oscar Wilde, Maeterlinck és mások munkáit. De barátja, a katolikus költő, Keleti Arthúr versesköteteit is. A sors fintora: a festő, aki oly mélyen átélte és képein-rajzain zseniálisan érzékeltette a katolicizmus ősi jelképekre, szertartásokra érzékeny mentalitását, reformátusnak született. Ahogy művésztársa, Keleti Arthúr, aki egy középkori szerzetes álmait szólaltatja meg verseiben – legszebb verseskönyvének már a címe is elárulja ezt: A kámzsás festő strófái – zsidó családból származott.
Az első világháború kitörése Itáliában érte Gulácsy Lajost. A szenzibilis művész, aki ez idő tájt nyomasztó hangulatú, látomásos képeket festett, a hír hallatára megzavarodott. Néhány hónapra Beregszászra utazott, de lelki egyensúlyát gyerekkora szép nyarainak városában sem sikerült megtalálnia. A fővárosi Moravcsik-klinika ápoltjaként halt meg 1932-ben.