A Gazdasági Minisztérium közlése szerint igen sikeresnek bizonyult a tárca bérlakás-építési programja, mert a Széchenyi-terv forrásainak több mint húsz százalékát költötték lakásépítési és korszerűsítési célokra az elmúlt két esztendőben. Budapesten eddig
A Gazdasági Minisztérium közlése szerint igen sikeresnek bizonyult a tárca bérlakás-építési programja, mert a Széchenyi-terv forrásainak több mint húsz százalékát költötték lakásépítési és korszerűsítési célokra az elmúlt két esztendőben. Budapesten eddig
Kedvezők a tegnap publikált folyómérlegadatok: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes számai szerint múlt év novemberében 48 millió euró hiány keletkezett, így az első tizenegy havi deficit 344 millió eurót ért el. Ez – hozzávetőlegesen – mindös
Visszaállították a helyére a júliusban ledöntött Krisztina téri barokk Mária-szobrot. A védett alkotást csak az emlékmű köré vont kerítés mentette meg attól, hogy összetörjön. Fischer Antal század eleji műve a tavaly tetőzött „szoborlopási hullám
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap publikált előzetes számai szerint múlt év novemberében 48 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg: így az első tizenegy havi deficit 344 millió eurót ért el, ami hozzávetőlegesen harmada a 2000. év hasonló idős
Egy amerikai biotechnológiai cég olyan sertéseket klónozott, amelyek páratlanok a maguk nemében: az öt kismalac megszületése ugyanis egyik génjük hiánya miatt áttörést jelenthet az állati szervek, szövetek emberekbe való ültetése terén, valamint a cukorbe
Az izraeli hadsereg parancsot kapott négy ciszjordániai palesztin város blokádjának feloldására. Dzsenínből és Rámalláh egy részéből már ki is vonultak a katonák. Az izraeli védelmi minisztérium tegnap kiadott közleménye szerint a kivonulást egy korábban
Miután a Tiszán levonuló kisebb árhullám nem törte össze a folyón egybeállt, 20-30 centiméteresre hízott jeget, ezért a tiszalöki vízlépcsőnél kézi erővel kénytelenek védeni az építményt. A duzzasztómű szakemberei rendszeresen csáklyázzák a jeget, elsősor
Hasonlóan az előző három év gyakorlatához, 2001-ben is jelentős mértékben kihasználta az ellenzék a kormány ellenőrzését szolgáló parlamenti lehetőségeket. Az Országgyűlés főtitkára által készített összeállítás szerint a múlt évben csaknem kétszer annyi a
December közepén elfogadta a kormány a földgázellátást szabályozó törvény tervezetét. A döntés azért lényeges, mert teljesíti a kormány vállalását, hogy csatlakozásunkig a jogharmonizáció keretében honosítja az EU energetikai jogszabályait is. Ezen túlmen
Aggódó szülők egy csoportja tiltakozó demonstrációt tartott a MÁV-kórházat fenntartó és a gyermekosztály bezárásáról intézkedő Közlekedési és Vízügyi Minisztérium előtt. A tiltakozók petíciót nyújtottak át a tárca vezetőjének, Fónagy Jánosnak. Az egészség
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tíz másodperccel gyengébb időt úszott a junior vb-n, mint amivel tavaly legyőzte Hosszú Katinkát.
Majoross Gergely együttese Finnországgal, Lettországgal, Ausztriával és a feljutó Nagy-Britanniával találkozik a világbajnokságon.
Selmecbányai gasztro-kalandozásunk vezérfonalát a sörök adták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.