- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Csányi Sándor előtt szabaddá vált az út

Hatósági áras az energia
Ismét hatósági áras lesz a lakossági és a kisfogyasztói energia, és még egy évig a hatósági áras gázpiacon vásárolhatnak földgázt a távhőtermelők.

A stafírung másodvirágzása
LÁT-HATÁS

Cáfolják Demszky Gábort
Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester nem írt 2008 elején levelet Hagyó Miklósnak, amelyben felhívta volna helyettesének figyelmét arra, hogy nem alkalmazhat közvetítőket a fővárosi cégeknél – jelentette ki Czeglédy Gergő, az MSZP óbudai elnöke.

Féltik Komorowskit
Egy héttel a választások előtt továbbra is Bronislaw Komorowski vezeti az elnökjelöltek versenyét Lengyelországban. Előnye azonban csökkent legnagyobb vetélytársával, Jaroslaw Kaczynskival szemben, s elemzők szerint a különbség közöttük csak szűkülni fog.

Vizsgálat a pszichiátrián
Előre hozott vizsgálatot indítottak Bázakerettyén, a 160 embert ellátó pszichiátriai betegek otthonában annak kiderítésére, hogy valós-e az a bejelentés, amely szerint az intézmény igazgatója illegálisan, saját budapesti lakásának felújításán dolgoztatta

Meghallgatják a könyvszakma javaslatait

Labdarúgó világbajnokság 2010
Árgus szemekkel figyelhettük a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon tegnap bemutatkozott hollandokat, hiszen tíz napja éppen a magyar válogatottat páholták el Amszterdamban 6-1-re.

Ötpárti szlovák kormány?
Ivan Gasparovic szlovák államfő Robert Ficót, a Smer – Szociáldemokrácia párt elnökét bízta meg a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével. – Igazságtalan lenne, ha nem adnék lehetőséget a választások győztesének a tárgyalások megkezdésére, de erkölc

Viharos szél pusztított országszerte
Házakat és iskolát rongált meg a viharos, néhol orkánerejű szél tegnap. Az ország több helyén fák, villanyoszlopok dőltek ki, tetők rongálódtak meg. Az eső forgalmi akadályokat okozott és elöntött egy kórházat, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében villámcsapás m

Magyarország válaszúton

Négyötödös hazugságok

Akadályok a somogyi betegek útjában
Már-már úgy tűnt, megoldódik a nagykanizsai kórházat választó nyolc hátrányos helyzetű, nyugat-somogyi település lakóinak ésszerű és költségkímélő betegellátása. Csakhogy nemrég kiderült, újabb akadályba ütközik az év eleje óta szorgalmazott, aláírásgyűjt

Fejcserék lesznek az adóhivatalban
Még a nyáron új vezetőket nevez ki az adóhivatal élére Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ugyanakkor a Szikora János jelenlegi APEH-elnök távozása körüli jogértelmezési kérdés továbbra sem oldódott meg.

Ugrik a „görög kölcsön”?

Mégis lesz hetero büszkeség napja

Fékeznék az energiaárakat
Júliustól nem emelkedhet a lakossági gáz és az áram ára, ha a parlament már ma dönteni tud a hatósági ár bevezetéséről szóló törvényjavaslatról. Csakhogy a módosítás sürgős tárgyalásához ellenzéki szavazatokra is szükség van, mert a házszabálytól csak nég

Félig már kész a mű
Amekkora volt tegnap a hőség Szlovéniában, akkora lesz a hideg januárban Svédországban. Férfi kézilabda-válogatottunk remélhetőleg ez utóbbit is megtapasztalhatja majd a világbajnokságon, hisz az oda-visszavágós vb-selejtező első felvonásán, tegnap 27-

Bátortalan kezdet potyagólokkal
Az első nyolc mérkőzés alapján egyelőre csalódást keltő a Dél-Afrikában zajló labdarúgó-világbajnokság. A csapatok feltűnően kerültek minden kockázatot, s a különben sem túl magas színvonalat két potyagól is rontotta. Eddig csupán Németország – és némi jó

Fontos híreink
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot

Putyin nem kegyelmez: Odessza bármikor megroppanhat

Úgy helyretették a Telex propagandistáját, hogy köpni-nyelni nem tudott

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor elárulta a kormányülés lényegét + videó
Humoros kedvében volt a kormányfő.

Emberölés kísérletével gyanúsítják a nyírlugosi orvvadászt + videó
Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Semmiképpen ne adjunk karácsonykor ilyen ajándékot a gyereknek
Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Lakatos Márk-botrány: letartóztatta a bíróság a Hollandiában elfogott gyanúsítottat
A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.
Külföldi híreink

Lettország meghosszabbítja a megerősített határvédelmet
A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Húszezer kötettel bővülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtára
Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Orbán Viktor: Sokan akarnak háborút + videó
Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban: Deeds, Not Words
The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Elakadt a dugóban a mentő, kiszállt az orvos rendet tenni + videó
Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

