- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Felsőzsolca, az összedőlt vályogházak városa
Súlyos emberi tanulságok. Tragikus a látvány, óriási a pusztulás, de reméljük, a legrosszabbon már túl van az ország – mondta Sólyom László Felsőzsolcán tett látogatása alkalmával. A köztársasági elnök hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, kitért rá, hogy

Röviden

Felsőzsolca, az összedőlt vályogházak városa
Súlyos emberi tanulságok. Tragikus a látvány, óriási a pusztulás, de reméljük, a legrosszabbon már túl van az ország – mondta Sólyom László Felsőzsolcán tett látogatása alkalmával. A köztársasági elnök hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, kitért rá, hogy

Amerikai támadás jemeni civilek ellen
Egy tavaly december 17-én az amerikai haditengerészet által kilőtt Tomahawk nevű robotrepülőgép okozta 14 jemeni nő és 21 gyermek halálát – állítja tegnap közzétett jelentésében az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet a felrobbant lövedék

Szegedre szállították a sérült túrázónőt

Új influenza: árnyék vetül a WHO-ra
Egyre több bírálat éri az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) az újinfluenza-járvány kezelése miatt. Ezúttal a tekintélyes orvosi lap, a British Medical Journal közölt egy jelentést, amely bizonyítottnak látja, hogy a WHO döntéseinek kidolgozásában olyano

Nem véd senkit a mentelmi jog
A munkám során a társadalmi közérdeknek kell győznie. Számomra lényegtelen, kinek van mentelmi joga és kinek nincs, aki megsértette a jog normáit, annak felelnie kell – mondta lapunknak Papcsák Ferenc fideszes képviselő, az elszámoltatással és korrupcióel

Iskolások vallottak a bíróságon
A kiskunlacházi gyilkosság áldozata, H. Nóra egykori iskolatársainak, ismerőseinek meghallgatásával folytatódott az ügy egyetlen vádlottjának büntetőpere. P. József továbbra is elismeri, hogy intim közelségbe került a lánnyal, de tagadja, hogy bántotta

Szolidaritásra szólított fel Jakab István

Szocialista interpellációk özöne

Most a vízről prédikál

Spekulációt emlegetnek a szocialisták
A tegnapi parlamenti ülésnapon az ellenzék össztüzet zúdított a kormányerőkre: a szocialisták, az LMP és a Jobbik képviselői is Kósa Lajos és Szijjártó Péter gazdaságot érintő múlt heti kijelentéseit szedték ízekre. Mesterházy Attila (MSZP) még a nemzetbi

Erősebb kisebbségi miniparlament

LESHATÁR

Novemberben jön Sting

Kényszerpályán az ország
Több száz milliárd forintos lyuk tátong az idei büdzsében, ennek ellenére hazánknak tartania kell az ez évre meghatározott, hitelezőink felé vállalt 3,8 százalékos hiányt. A helyzetet a kormány a ma bemutatandó gazdasági akciótervvel kívánja orvosolni.

Röviden

Haza akarta hozni a magyarságát
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket – énekli erős amerikai akcentussal az egykori amerikai–magyar cserkészcsapat egy kaliforniai erdő mélyén, kaliforniai sziklákon ugrálva Pigniczky Réka Inkubátor című dokumentumfilmjében. A filmet a napokban

Elhunyt Bulányi atya

Robogó a bőröndből
A közeljövőben akár bőröndként is magunkkal vihetjük a robogónkat. A 25 kilogrammos, összehajtható szerkezet a gyártók szerint óriási szabadságot adhat a rendszeresen utazóknak.

Fontos híreink
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában

Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
Külföldi híreink

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

