- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Apraja előtt túl a Nagyján
Perthben a Hopman-kupa, Brisbane-ben közös ATP- és WTA-torna jelzi az új teniszidény kezdetét hagyományosan a déli féltekén. Utóbbi viadalon a férfiak mezőnyét ugyan többek között Andy Roddick és Gael Monfils is erősíti, ám a nőknél a két év után sikerrel
Az összefogás ábrándja

Apraja előtt túl a Nagyján
Perthben a Hopman-kupa, Brisbane-ben közös ATP- és WTA-torna jelzi az új teniszidény kezdetét hagyományosan a déli féltekén. Utóbbi viadalon a férfiak mezőnyét ugyan többek között Andy Roddick és Gael Monfils is erősíti, ám a nőknél a két év után sikerrel

Az összefogás ábrándja

Kis befektetés, nagy megtérülés
Szokásos évnyitó sportági sorozatunkban idén a korábbiaktól némileg eltérő logika mentén haladunk. Az alábbi bevezető után a magyar sport 2010-es gazdasági lehetőségeivel és feladataival, majd egyéni és csapatsportágaink helyzetének felvázolásával folytat

Sikerpropaganda a nyugdíjpénztárak körül
Csaknem másfél évnyi veszteséges működés után az utolsó két negyedévben már pozitív hozamokat produkáltak ugyan a magyarországi nyugdíjpénztárak, azonban e teljesítmények mögött korántsem annyira rózsás a helyzet, mint ahogyan azt a balliberális média tál

Összeomlott a buszközlekedés
Betartva a több mint ötvenpontos forgalmi főmérnöki utasítást álltak tegnap Budapesten forgalomba a BKV buszvezetői, így akár háromnegyed órát is igénybe vett, amíg szabályosan átvették a járműveket.

(mit számít a szőrzet )

Sokaknak csak álom a Széchenyi-kártya

Röviden

Az eladósodottság tragikus mértékű

Pánikban a jemeni fenyegetés miatt
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után Franciaország is bezárta szanaai nagykövetségét az al-Kaida Arab-félszigeten működő szárnyától (AQAB) jövő fenyegetés miatt. Ezzel egy időben szankciókat léptettek életbe egyes országok ellen, ha azokat érintve v

A 10-es években is téma marad a Stasi-örökség

Lassítósztrájkba kezdtek a sofőrök
Több mint száz BKV-buszt nem tudtak üzembe állítani tegnap reggel, egyes vonalakon egyáltalán nem volt közlekedés a délelőtti órákban. A jelenség a kollektív szerződés miatt sztrájkra készülő buszvezetők partizánakciója volt. A jövő hét keddre ígért munka

Folytatódik a nyomozás Lőrincin

Kérdéses Császár Gábor Eb-szereplése

Hadrend

Az építőknek volt igazuk

Alkotmánysértő törvények?
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult Sólyom László köztársasági elnök a magánnyugdíjpénztárak átalakításáról szóló jogszabály és a közoktatási törvény módosítása miatt – közölte tegnap a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az államfő azért nem írta alá a magánnyu

Lopott rendszámmal tankoltak

A megtalált paradicsom
Sikeresen játsszák Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című, biblikus ihletésű drámáját az Újpesti Színházban, Újpest önkormányzata támogatásával, Dózsa László rendezésében, Harsányi Gábor, Czvetkó Sándor, Szentpéteri Eszter főszereplésével.

Fontos híreink
A címvédő mérkőzésén dőlt el, megvan a magyar válogatott Eb-középdöntős programja

Ónos eső, eső, szitálás, hószállingózás – tulajdonképpen bármit bedobhat holnap az időjárás

Full Report On EU Financing Of Ukraine Is Now Public

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Balázs: Brüsszel adóemeléseket és megszorításokat követel Magyarországtól + videó
Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

Romlott a levegőminőség, mutatjuk a leginkább érintett városokat
A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Megvan az ítélet a borsodi tanár ügyében, aki az egyik diákjával élt szexuális életet
Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.

Kéri László megint leleplezte Magyar Péter titkos terveit
A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.
Külföldi híreink

Dömötör Csaba: A Patrióta-frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen ellen
Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

Orbán Viktor: A valóság már kopogtat a brüsszeli ajtókon
„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Brüsszel kilencvenmilliárdos adósságba verné az EU-t Ukrajna támogatására
Beterjesztették a közös hitelfelvételt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Negyven településről nem tudták elvinni a szemetet a napokban, de lépni fog a Mohu
Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

Sorosék elképesztő képmutatással nevettetik ki magukat
A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Sending Hungarians' Money to Ukraine Would Have Thwarted Eastern Hungary’s Rise
Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

