Trónfosztás a strandon
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) előtt tartotta tegnap tiltakozó akcióját a „Gyurcsány a hibás!” akciócsoport. A fidelitasos fiatalok az épület előtt transzparensükön hirdették, hogy az egészségügyi intézmény bezárásáért is a minisz
Első alkalommal, 1993-ban a világ legolcsóbb és legjobb nyári programjaként reklámozták a szervezők a Sziget Fesztivált.
A hitelválság és a lelassuló gazdasági növekedés furcsa szövetségeket hozott létre: a pénzszűke és a tőzsdei kilengések miatt ugyan alábbhagyott a kockázatos cégfelvásárlási láz, ezzel párhuzamosan viszont előtérbe került az egymással versenyben álló váll
Több robbanás történt a nyugat-kínai, többségében muzulmánok lakta Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, Kucsa városban szombat este, a robbantássorozat merénylet volt – jelentette az Új Kína hivatalos hírügynökség. A hatóságok szerint a Kelet-turkesztáni
Harmincnapos határidőt ír elő a hírközlési törvény a távközlési szolgáltatóknak arra az esetre, ha az ügyfél késik számlája befizetésével, ennél hamarabb nem korlátozhatják a fogyasztók telefonforgalmát. A magyarországi mobilcégek két éve közös listát hoz
Hosszú távú politikai válság alakulhat ki Dél-Oszétia miatt a Kaukázusban – állítja Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint a múlt hét csütörtökön kezdődött, nyílt fegyveres konfliktussá alakult összecsapás hátterében az idén februári koszov
A nemrég zárult Magyar Szigeten rendszeresen koncertező nemzeti rockzenekarok közül az elmúlt években az öt éve alakult Kárpátia vonzotta a legnagyobb számú és a legkülönbözőbb korosztályokhoz tartozó közönséget. Sok idős ember is kilátogat a koncert-jeik
Számos műhely készít ma különféle gazdaságpolitikai javaslatokat és programtervezeteket a Fidesz számára. Ezek az elképzelések ugyanazt a célt, vagyis a magyar gazdaság növekedésének felgyorsítását különféle úton és módszerekkel kívánják elérni. Az egyik
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem akárkit győzött le a németországi tornán Bondár Anna.
Amikor a szerelem még a halál után is él tovább.
A hackerek célzottan támadták a Gazprom műszaki infrastruktúrájának kulcselemeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.