- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Újabb tagokkal bővül az árnyékkormány
Kommunikációs offenzíva
Országjárásra indul Gyurcsány Ferenc, aki 23 millió forintos közpénzen több vidéki nagyvárosban népszerűsíti majd kabinetjének programját. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben a kormányfő mégis ad majd heti rendszerességgel interjút a Magyar Rádiónak, anna

Újabb tagokkal bővül az árnyékkormány

Kommunikációs offenzíva
Országjárásra indul Gyurcsány Ferenc, aki 23 millió forintos közpénzen több vidéki nagyvárosban népszerűsíti majd kabinetjének programját. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben a kormányfő mégis ad majd heti rendszerességgel interjút a Magyar Rádiónak, anna

Röviden

Budapest Airport: privatizáció előtt

Utcára vonulnak a gazdák
A Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma – amely a februári gazdatüntetést is szervezte – úgy döntött, hogy november 24–26-a között az ország több pontján, beleértve Budapestet is, félpályás útlezárást tart. A szaktárca képviselő

Magyarországon alig négymillióan dolgoznak

Fejlődés helyett leszakadás

Költségvetés – takaréklángon
A jövő évi költségvetési törvény tervezetéhez rekordmennyiségű, ezer módosító beadvány érkezett. A tegnapi ülés fő témáját a közpénz helyett magántőkéből épülő autópályák és közintézmények, valamint az önkormányzatok finanszírozása jelentette.

A Köztársaság téri pártház titkai

Romló lelkiállapotban
Az ország iskolaépületeinek kétharmada felújításra szorul, miközben érezhetők már a közoktatásban beindított újítások negatív hatásai, és a tanárok körében rengeteg a pályaelhagyó. Pedig a pedagógusokat meg kell nyerni, mi több, biztatni és szeretni kell,

Ha elvakít a diszkófény

Iparosított állatkínzás
Megdöbbentő körülményekkel is találkoznak az állatvédők a haszonállattartás és -szállítás során hazánkban. A helyzet Európában sem jó. Írországból például a bárányokat hat-tíz nap alatt szállítják Libanonba. Magyar és külföldi állatvédők azt szeretnék elé

Háryjánosok

Szelik a szalámit

Demagógia és agónia
P i l l a n a t f e l vé t e l

Kölcsey és az idegenrendészet

Meglepte a briteket a republikánus siker
Nagy-Britanniában George W. Bush sosem volt népszerű. A brit közvélemény ellenszenvét növelte, hogy a konzervatívok nagy része azonosította Tony Blairrel, a munkáspárti brit miniszterelnökkel; a Bush-ellenesség elengedhetetlen tartozéka lett a Blair-ellen

Négy év a korrekcióra

George Bush közös fellépést sürget
George Bush amerikai elnök felszólította a világ valamennyi államát, hogy egyesüljenek a terrorizmus elleni harcban, és ígéretet tett: mindaddig kitart, amíg nem győzik le az ellenséget. „Ennek a háborúnak a kimenetele minden civilizált ország tétje

Fontos híreink
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben

Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Varázslatos karácsony Miskolcon: a második fényfelvonulás elbűvölte a várost
Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Előbújik a felhők mögül a nap, derűs arcát mutatja karácsony második napja + videó
Javulnak a látási viszonyok.

Szabad-e mondani a kisgyereknek, hogy jól kell viselkedni, mert látja a Jézuska?
A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Figyelem, önkontroll, fejlődés – mit tesz a mobiltelefon a gyerekekkel?
A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.
Külföldi híreink

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mit tehet a kultúra a politika megkeményedő logikájával szemben?
A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

A húsz legjobb film 2025-ből – 2. rész: egy csinos ügyvédnőt, egy öreg pilótát és pár vérszívó-gengsztert néztünk a legszívesebben
Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

