- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Washington is aggódik a fal miatt
Röviden

Washington is aggódik a fal miatt

Röviden

Szélárnyék

Vízipóló

Továbbra is szennyez a tanker olaja

Szeptembertől újra tejválság lehet
A legutóbbi, a tejpiac stabilitását célozni igyekvő FVM-rendelet valószínűleg nem éri el a kívánt sikert, ellenkezőleg: fűnyíróelve miatt kifejezetten rontja az ágazat versenyképességét. A válság megoldására fordított 5,2 milliárd forint szeptemberben val

Megvalósulóban Németh álma
Ellentmondásosan nyilatkoznak a Hit Gyülekezet vezetői a felekezet médiajelenlétéről. Szobota Zoltán szóvivő tagadta, hogy megvették volna a Magyar ATV-t. Németh Sándor vezetőlelkész bevallotta: húszéves álma a médiajelenlét megvalósítása.

Una verita
A kereszténység az egyik lehetséges viszonyítási pont annak megítélésére, hogy mi a jó, és mi a rossz. Amikor a természetes erkölcs minden szinten, minden pontjában megkérdőjeleződik, borul az egész rendszer. A fiatalok is bizonytalanok, ezért kérdeznek.

Véres merénylet Észak-Oszétiában
Felrobbantották a katonai kórházat az észak-oszétiai Mozdokban tegnap este. A detonáció következtében húszan meghaltak, 35-en megsebesültek, és a kórház központi épülete szinte teljesen öszszeomlott.

Gallup: előzött a Fidesz

Elszálló pillanatok

Elutasították a KEHI panaszát
Elutasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) panaszát a Fővárosi Főügyészség az előző kormány idején privatizált tizenkét agrárcéggel kapcsolatos nyomozás megszüntetése ügyében – értesült lapunk. Ezzel az Orbán-kormány gazdálkodását több fr

Diktátorok és menedzserek

Gyógyulófélben az ózonlyuk
Amerikai kutatók első ízben mutattak be olyan tudományos mérési adatokat, amelyek – szerintük – meggyőzően bizonyítják, hogy az Antarktisz fölötti ózonlyuk gyógyulóban van. Ha mindez valóban így van, akkor a Föld védőpajzsa ötven év múlva telj

A kőfaragó bosszúja
Regényíró, esszéista és irodalomtörténész a magyar humor egyik legavatottabb szakértője, Szalay Károly. A könyvhétre jelent meg majd egy évtizedig az asztalfiókban heverő könyve Karikatúra és groteszk a magyar középkorban címmel; de írt már monográfiát Ka

Gumibotszobrászat
Szitha Miklós Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ’56-os eseményeiről készíti legújabb dokumentumfilmjét, melyben a forradalom résztvevőinek és családtagjaiknak visszaemlékezéseit rögzíti. Abban reménykedik, hogy az egykori rabtartók közül is jelentkezik v

Bizonytalan lakáspolitika
Emelkedett a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. Mádi László, a Fidesz lakáspolitikai szakértője szerint a növekmény a megszorító intézkedésekkel teletűzdelt kormányzati politikának tudható be, hiszen sokan előre hozzák otthonteremtési tervük megval

Gömbdráma

Szilvásy cáfolja Gyurcsányt
Gyurcsány Ferenc meggondolta magát: a sporttárca vezetője tegnap közölte, hogy mégis kéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) jelentésének a cége ingatlanlízingjére vonatkozó része nyilvánosságra hozatalát. Csütörtökön erre még nem látott lehetőséget

Fontos híreink
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video

Mélyrepülésben a Tesla: úgy tűnik, Európa Kína mellett voksolt

Ők kapják a Magyar Filmakadémia aranyérmét

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó
A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

Január 1-jétől fontos változások lépnek életbe – kövesse nálunk élőben! + videó
A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Orbán Viktor: Minden kívánság így teljesüljön!
Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Elhunyt Szluka Márton, a Mediaworks szerkesztője
Búcsúzunk kollégánktól.
Külföldi híreink

Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után
Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

Ön szerint melyik királyi család nyerte meg az idei karácsonyi fotóversenyt?
A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Brüsszel nem áll le a pénzosztással
Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mol–Gazprom–Nis-ügylet: a szerb elnök január közepéig lezárná a tárgyalásokat
A magyarok a barátaink.

Balazs Orban: EPP Is Driving the War Agenda
They are the chief war hawks.

Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government
The strong economic growth figures projected earlier were not pulled out of thin air, economy minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

