Szélárnyék

A hazánkban működő légkondicionáló berendezések egy paksi blokk termelésének több mint a felét használják el – állítják a villamosenergetikai szakértők, akik szerint azonban áramkorlátozástól egyelőre nem kell tartanunk. Az évről évre melegebb nyarak miatt viszont előbb-utóbb új erőművek üzembe állítására lesz szükség.
Ha egy ország energiaellátása megbénul a rendkívüli téli időjárás miatt, hümmögünk ugyan, mégis elfogadjuk a helyzetet mint a természet újabb győzelmét a technika fölött. Ha azonban az energetikai összeomlás a nyár kellős közepén következne be, azt a legmegértőbb állampolgárok is megütközéssel fogadnák. Még nem szokhattunk hozzá annak a gondolatához, hogy az évszázados rekordokat döntögető melegben nagyobb lehet az áramfogyasztás, mint a Szibériát idéző fagyos januári napokon. Ez a kánikulához hozzáedződött Olaszországban is problémát jelent. 1782 óta nem volt ilyen meleg június, mint az idén, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a 35 fokot – mondogatják az olasz meteorológusok. Amikor már Comóban is 40 fokot mértek, az ország áramellátó rendszerét összeomlás fenyegette a maximumra állított ventilátorok és légkondicionáló berendezések miatt. Ekkor áramkorlátozást vezettek be. Hasonló vészhelyzettel néztek szembe 1996 nyarán a kaliforniai villamosenergetikai szakemberek, akik az Egyesült Államokat sújtó áramhiány okai közül a klimatizálást emelték ki.
Az utóbbi években Magyarországon is tapasztalható, hogy azokon a napokon, amikor 28–30 Celsius-fokot mérnek, az átlagosnál öt-hat százalékkal több áramra van igény, tomboló kánikulában pedig természetesen ennél is többet használunk fel. A jelenség a hazánkban is viharos sebességgel terjedő hűtő- és légkondicionáló berendezések energiaigényével magyarázható. A statisztikák azt mutatják ugyan, hogy a téli időszakban még mindig 25–30 százalékkal magasabb az energiaigény, ám ha a légkondipiac az elmúlt időszakban tapasztalt mértékben bővül, akkor hét-nyolc év múlva a nyár közepén regisztrált csúcsterhelés elérheti a téli értékeket.
Jó példa erre a június közepén kialakult kritikus helyzet. A Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. adatai szerint június 10–14. között, amikor 32–35 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet, a fogyasztás tíz százalékkal haladta meg az átlagos nyári napon megszokott mértéket. Ekkor a teljes kapacitással üzemelő légkondicionálók a hűvösebb napokhoz képest 200–300 megawattal növelték a fogyasztást, ez pedig legalább a fele egy paksi blokk teljesítményének. Az említett időszakban ráadásul jelentősen csökkent a hazai erőművek teljesítménye: Pakson a kettes blokk termelésének kiesése mellett késett a négyes blokk újraindítása, ugyanakkor nem termelt egy-egy blokk a Tiszai, a Mátrai és a Csepeli Erőműben sem. A kánikula egyébként is erőteljesebben veszi igénybe az erőműveket, amelyeknek a hatásfoka 30 fok fölötti hőségben valamelyest visszaesik. Így a véletlenek sorozatának köszönhetően épp a legmelegebb, legkritikusabb napokon hiányzott az ország termeléséből a napi igény húsz százalékát meghaladó, 1100–1800 megawatt áram.
A legnagyobb kiesést június 11-én regisztrálták, ekkor 1816 megawatt hiányzott a rendszerből. Nagyrészt a szerencsének köszönhető, hogy nem kellett korlátozni a fogyasztást, a zavarok ugyanis olyan időpontokban keletkeztek, amikor igénybe lehetett venni a tartalékot, és a szakemberek meg tudták oldani az importot is. Ezen a napon egyébként a szokásos 1100 megawatt helyett csupán 440 megawattnyi tartalék állt az ország rendelkezésére.
Az illetékesek szerint a június 11-i helyzet azt mutatja, hogy az erőműpark egy része elöregedett, ezért jelentkeznek működési zavarok szélsőséges időjárási viszonyok között. (Mint emlékezetes, januárban több erőmű a fagy miatt kényszerült rá, hogy ideiglenesen beszüntesse a termelést.) A honi energiaipar befektetői ugyanakkor azt hangsúlyozzák, a jelenlegi szabályok mellett nem éri meg nekik, hogy felújítsanak. Megoldást tehát egy új erőmű létesítése jelenthetne, ám ilyen jelentős beruházás bizonyosan nem a következő néhány évben valósul meg.
A gondok orvoslását azonban nem lehet a végtelenségig halasztgatni, hiszen Magyarországon évről évre több légkondicionáló berendezés talál gazdára. S míg korábban szinte kizárólag cégek vásároltak, az elmúlt néhány évben jelentősen emelkedett az egyéni vevők száma. Az uniós átlagtól ugyan a léghűtők terén is messze vagyunk, de az új lakások hat–nyolc százalékában ez ma már a „szériafelszerelés” része. Az iparág fejlődését mutatja, hogy becslések szerint az évi 50–60 milliárd forintos magyarországi hűtéstechnikai forgalomból a klímaberendezések kiskereskedelmi értékesítése mintegy 22–27 milliárd forintot tesz ki.
A honi piacon az úgynevezett fix telepítésű készülékek a legnépszerűbbek, amelyek ára az utóbbi pár évben 20–30 százalékkal csökkent: a nagyobb áruházakban 60 ezer forintért is vásárolhatunk ilyen berendezést. A vételárhoz hozzá kell adni a szerelés költségét, amely 40–60 ezer forint körül alakulhat. Ha a hőgutát megúszva sikerül kivárnunk a szerelők érkezését – a rengeteg megrendelés miatt mostanság úgy másfél–két hetes határidőt vállalnak a mesterek –, és nem jelentkeznek a rossz minőségű vagy rosszul beszerelt készülékek mellékhatásai (fejfájdító zümmögés, bűz, nyirkosság), akkor már csak az első klímás villanyszámla érkezését kell hideg fejjel fogadnunk. Különösen a tegnapi áremelés után. Egy átlagos teljesítményű berendezés ugyanis akár tízezer forinttal is megnövelheti a rezsit.