- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Válságban az európai külpolitika
Közös európai állásponttal valószínűleg elkerülhető lett volna a háború – jelentette ki magyar újságírók előtt Fraser Cameron, a brüsszeli Európai Politikai Központ tanulmányi igazgatója. Az EU-ban azonban a válság kapcsán nem alakult ki igazi vita,

Röviden

Válságban az európai külpolitika
Közös európai állásponttal valószínűleg elkerülhető lett volna a háború – jelentette ki magyar újságírók előtt Fraser Cameron, a brüsszeli Európai Politikai Központ tanulmányi igazgatója. Az EU-ban azonban a válság kapcsán nem alakult ki igazi vita,

A PM szerint nyugtató a válság
Alternatív gazdasági forgatókönyvek kidolgozását szorgalmazza a Fidesz egy elhúzódó iraki háború esetére. A Pénzügyminisztérium szóvivője szerint azonban erre nincs szükség, mert – mint mondta – a piacok megnyugodtak, a dollár árfolyama emelke

Környezeti apokalipszis a Tigris partján
Súlyos, akár évtizedekre kiható környezetkárosodást is okozhatnak az iraki harcok – figyelmeztetnek a környezetvédők, megjegyezve, hogy semmilyen politikai ambíciók és előnyök nem érnek egy fabatkát sem, ha veszélyeztetik a ma élő embereket és a jöv

Sikeres csecsen voksolás
Mintegy 80 százalékos részvétel mellett zajlott a vasárnapi csecsenföldi népszavazás. A választóknak azokra a kérdésekre kellett választ adniuk, hogy egyetértenek-e az új csecsenföldi alkotmány tervezetével, illetve a köztársaság elnökének és parlamentjén

Öt magyar rekedt Egyiptomban
Egyelőre nem tudni, mikor jöhetnek haza azok a magyar turisták, akik a Kartago Toursszal utaztak két hétre Egyiptomba, de az üdülés végén az utazási iroda nem engedte őket fölszállni a gépre, mondván, azon nincs hely. Viszont olyanok is hazajöhettek, akik

Eladják a tengerjárókat
Az ÁPV Rt. megkezdte az előkészületeket a Mahart Rt. két új tengerjáró hajójának értékesítésére, amelyeket az orosz államadósság terhére vett át a közelmúltban a társaság – értesült lapunk.

Tét nélküli az uniós népszavazás

Csirkelábról álmodó, fehér rabszolgák

Fenyegető ötforintos perek
Egy, a pénzügyi tárcával szembeni tavalyi jogerős ítélet óta több milliárd forintnyi követeléssel és közel száz volt postabanki részvényessel bővült azok köre, akik „ötforintos” pereket indítottak a magyar állam ellen. Úgy tűnik, a Pénzügymini

Szemétégetőről vitáznak

A zsákmány: 1500 olajkút
A Szovjetunió felbomlása után az amerikai vezetők áttekintették felderítőszolgálataik célpontjait, és ennek megfelelően változtatták meg költségkereteiket. Az egypólusú világban úgy döntöttek, hogy a titkosszolgálatok minden erejükkel az amerikai cégek ko

Városkép
– Igazuk van a fővárosi szabad demokratáknak és szocialistáknak. A Terror Háza pengefala valóban zavarja a városképet!

Miniszter három lábon

Ártalmatlan a fehér por

Folytatódik a barbár háború
Folytatták előrenyomulásukat a hét végén az Irakot megszálló amerikai–brit csapatok, s már csak száz kilométer választja el őket Bagdadtól. Eközben világszerte milliók vonultak az utcára, tiltakozva az amerikai–brit agresszió ellen.

SARS-tesztet készítenek Hongkongban

Röviden

Gyűlöletkeltő a Na, mi újság?

Fontos híreink
Francia miniszter: Az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Csak az Eb topfavoritjai voltak képesek hasonlóra, mint amit a magyar válogatott tett

Fény derült a hazai ipar novemberi teljesítményére

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Már ma kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás
A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

Orbán Viktor: Tizenhat éve azt tesszük, amit vállalunk
A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Nemzedékváltás a Fideszben
Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nagy hideg mellett havazásra, ónos esőre is számítani kell hétfőn
A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter az Igazság órájában: Budapestre érkezhet Trump, de mikor?
Itt vannak a részletek.

Itt a fordulat: Trump megdöbbentő kijelentést tett Iránról
A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Az iráni elnök külső ellenséget okol a belső válságért + videó
Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fokozott ellenőrzés indul a farsangi időszakban, erre figyel a hatóság
A nem biztonságos termékeket ki kell szűrni.

Lewandowskit már kiütötte, most Uszikra hajt a veretlen német nehézsúlyú KO-király
Zsinórban a hatodik ellenfelét ütötte ki, szombat éjjel a lengyel ellenfele a harmadik menetig bírta a mázsás pofonokat.

„Szégyelld magad!” – Conte dührohamának súlyos következményei lehetnek
Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

