- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Történeti Levéltár: a jelölt meghallgatása
A Fidesz kilépne a háborús koalícióból
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy lépjen ki az Irak elleni amerikai háborút támogató országok koalíciójából – derült ki a parlament tegnapi ülésén. Németh Zsolt Fidesz-alelnök utalt rá, hogy a magyarok 92 százaléka is ezt kívánja.

Történeti Levéltár: a jelölt meghallgatása

A Fidesz kilépne a háborús koalícióból
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy lépjen ki az Irak elleni amerikai háborút támogató országok koalíciójából – derült ki a parlament tegnapi ülésén. Németh Zsolt Fidesz-alelnök utalt rá, hogy a magyarok 92 százaléka is ezt kívánja.

Ki az úr északon?
Tagadhatatlan, hogy az iraki háború fő hadszíntere az ország déli és középső része, az észak-iraki hadműveletekről egyelőre kevesebb szó esik. A török parlament az utolsó utáni pillanatban adta hozzájárulását az amerikai átvonuláshoz, az északi front megn

Forintok és négyzetméterek
Az ellenzék az olcsó és racionális állam megteremtésére vonatkozó ígéreteket és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) másfélszeresére növelt köztisztviselői karát, a kétszáz darabra bővült MeH-gépkocsiparkot és a 410 luxusautóra kiírt közbeszerzési eljárást áll

Sínen Szlovénia euroatlanti integrációja
Elsöprő többséggel mondtak igent a szlovén választópolgárok a vasárnap rendezett országos referendumon hazájuk uniós csatlakozására. Az EU-integráció 90 százalékos támogatottságához képest visszafogottabb, mégis meggyőző volt az ország NATO-ba való betago

Én nem tudom...

Hazatérnek a kint rekedt magyarok
A tervek szerint ma hozzák haza Egyiptomból azt az öt magyart, akiket a Kartago Tours – érvényes jegyük ellenére – nem engedett fölszállni a szombati gépre. Az utazási iroda szerint a turisták hibáztak, mert nem jelezték előre indulási szándék

Röviden

Akadozik a megszálló hadigépezet
Folytatódott az amerikai–brit erők előrenyomulása Irakban. Egyes vélemények szerint a megszálló erők akár hétfőn Bagdad alá érhetnek, ugyanakkor kemény ellenállással találták szemben magukat a katonák, amely nehezíti az előrehaladásukat. Ennek ellen

Agyonverték a hajléktalant

Szegedi perpatvar a televíziózás körül

Belügy? Nem ügy!

Mégsem zár be az iraki nagykövetség

Egy év szünet után lezárul a Kordax-per
Várhatóan lezárul a Kordax-ügy elsőfokú tárgyalása pénteken a Fővárosi Bíróságon – értesült lapunk Bánáti Jánostól, az elsőrendű vádlott, Kelemen Iván védőjétől. A cég egykori elnök-vezérigazgatóját és társát a Fővárosi Főügyészség üzletszerűen, bűn

Magyarország elfoglalása az unió jegyében

Uniós védelem a demokráciának
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szombati, európai uniós konferenciáján rossznak ítélték a komány EU-kampányát. Többen utaltak rá: a jelenlegi kormányzat politikája miatt fontos, hogy az unió is biztosítékul szolgálhasson a demokratikus intézménye

Égő olajfüggöny védi Bagdadot
Szaddám Huszein utasítására a Bagdad körül védelmi céllal kialakított árokrendszert olajjal töltötték fel, amelyet ezt követően lángra lobbantottak, hogy az így felszálló sűrű „füsterdővel” nehezítsék az iraki főváros ellen mind intenzívebbé v

Csatlakozáspártiak a szlovének

Szocialista párti fantommozgalmak
Az MSZP több olyan mozgalmat harangozott be, amelyek vagy elhaltak, vagy az ígéretek ellenére valójában létre sem jöttek. Ilyenek például az Akácfa, a Szövetség az Európai Magyarországért és a Vidék Magyarországa mozgalmak. Az utcai politizálást előnyb

Fontos híreink
Francia miniszter: Az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Csak az Eb topfavoritjai voltak képesek hasonlóra, mint amit a magyar válogatott tett

Fény derült a hazai ipar novemberi teljesítményére

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Már ma kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás
A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

Orbán Viktor: Tizenhat éve azt tesszük, amit vállalunk
A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Nemzedékváltás a Fideszben
Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nagy hideg mellett havazásra, ónos esőre is számítani kell hétfőn
A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter az Igazság órájában: Budapestre érkezhet Trump, de mikor?
Itt vannak a részletek.

Itt a fordulat: Trump megdöbbentő kijelentést tett Iránról
A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Az iráni elnök külső ellenséget okol a belső válságért + videó
Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fokozott ellenőrzés indul a farsangi időszakban, erre figyel a hatóság
A nem biztonságos termékeket ki kell szűrni.

Lewandowskit már kiütötte, most Uszikra hajt a veretlen német nehézsúlyú KO-király
Zsinórban a hatodik ellenfelét ütötte ki, szombat éjjel a lengyel ellenfele a harmadik menetig bírta a mázsás pofonokat.

„Szégyelld magad!” – Conte dührohamának súlyos következményei lehetnek
Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

