Röviden
Egészen mostanáig tartotta magát az a hiedelem, hogy az Európai Unióba való belépésünk után a mákból előállított készítmények is csak korlátozottan kerülhetnek az asztalunkra. Így karácsony előtt különösen érzékenyen érinthetett volna bennünket, hogy nem
Az MDF az Alkotmánybírósághoz fordul, ha változik az egyházfinanszírozási rendszer. Az SZDSZ azonban ragaszkodik a módosításhoz. Semjén Zsolt megtévesztőnek nevezte azt az érvelést, hogy jövőre több pénzt kapnának az egyházak, hiszen a növekmény rendre az
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatósága arról döntött, hogy két lépcsőben tőkésíti fel azt a Forrás Rt.-t, amelynek feladata a kárpótlási jegyek bevonása lesz. Az állami társaságok eredményéről elmondták: 22 milliárd forint a veszteségük.
A közelgő karácsonyi ünnepekre készülve gyújtottak gyertyákat tegnap Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren a polgári körök szervezésében
A korábban remélt vállalkozói kör tizedének – mindössze 1700 cégnek – lehet csak év végére Széchenyi-hitelkártyája. A kártyakibocsátást koordináló Kavosz Rt. szakmai lobbizása ellenére a kormányzat 2003-ra várhatóan nem hajlandó módosítani a k
Az emberiség már rég bizonyította: képes annyira tönkretenni természeti környezetét, hogy azzal saját pusztulását okozza. Nagy lépéseket tettünk előre ezen az úton, túlélésünk egyetlen esélye, ha ismerjük és tiszteletben tartjuk a természet törvényeit. Eh
Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának hirtelen jött rosszulléte után természetesen most is elkezdődött a találgatás: ki követheti a 73 éves II. Alekszijt az orosz ortodox egyház élén?
A Miniszterelnöki Hivatal vizsgálja azt az egyetlen pályázóval lebonyolított közbeszerzési eljárást, amellyel csaknem 240 millió forint éves bérleti díjért a kancellária kivette a Hattyúházként ismert irodaház öt szintjét – erősítette meg a Magyar N
Bukarestben tüntettek a Greenpeace aktivistái az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya és ciános feldolgozó megnyitása miatt. Az engedély nélküli demonstrációnak a román rendőrség akciócsoportja vetett véget. A Greenpeace tagjait és a többi tiltakozót
Nem használt a hazájában amúgy sem kedvelt egykori görög király, II. Konstantin népszerűségének az a per, amelyet a közelmúltban indított az állam ellen. Bár az egykor volt uralkodó többször is hangoztatta, hogy a pénz nem érdekli, mégis hatalmas összeget
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Százon kívülről érkezett teniszező parádézott a centerpályán.
Nem lehetett mindig zárva a konditerem.
A külügyminisztérium átfogó átalakításának célja, hogy Ukrajna a háború árnyékában ütőképesebb és harciasabb külpolitikai apparátust építsen ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.