Röviden
Van is, meg nincs is Átokfalva: a statisztikák azt mutatják, hogy hazánkban itt a legmagasabb az öngyilkosságok száma. Térképek is jelölik a települést, a feltételezett átokiak szerint azonban ilyen nevű falu már jó néhány évtizede nem létezik.
Adrian Nastase román miniszterelnök szerint a státustörvény módosítására tett javaslatok megfelelnek az európai normáknak – derült ki a tegnapi, budapesti magyar–román csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón. Bukarest ugyanakkor néhány tovább
Korunk egyik rettegett betegsége a rák. A hazai kutatóorvosok, biológusok számos olyan hatóanyagot állítottak elő, amelyeknek a humán kísérletek eredményei alapján vagy rákellenes hatást, vagy a daganat leküzdésében szerepet játszó immunrendszer-erősítő h
Jogegységi döntést vár a Legfelsőbb Bíróságtól (LB) több mint négyszáz hepatitis C-vírussal fertőzött személy – értesült lapunk Horváth Béla ügyvédtől, aki kártérítési perekben képviseli a betegeket. Kérdéses azonban, hogy indítható-e kártérítési pe
A polgári kormány gazdaságpolitikájában hangsúlyosan szerepelt a hazai tulajdonú vállalatok megerősítése, ezt szolgálták többek között a Széchenyi-terv pályázatai. Az uniós csatlakozás kapcsán az MKIK vezetői is komolyabb kormányzati támogatást várnak.
Megkezdték a karácsonyfának szánt fenyők kitermelését a Heves megyei Alatkán, az Egererdő Erdészeti Rt. csemetekertjében. Az ünnepekre huszonkétezer, különböző fajtájú és méretű fát vágnak ki, amelyeket a szomszédos megyék és a főváros piacaira szállítana
Összekötött kezű holttest fekszik Abidjan utcáján, ahol éjszakánként halálosztagok tizedelik a polgárháború sújtotta lakosságot Elefántcsontpart, 2002. november 23.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Figyelni kell a négyzetméterárakra és a maximális vételárra.
Hatalomban tartották a „vörös ladyt”.
Diverziós tevékenységgel foglalkozhatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.