Röviden
Mégsem került kalapács alá tegnap Bakos Róbert eleki kistermelő családi háza, mert a helyi termelők összeadták, majd kifizették a család több mint négyszázezer forintos tartozását. Ez lett volna az első olyan bírósági végrehajtó intézkedés, amelynek során
Tekintve, hogy továbbra sincsenek egyértelmű információk arról, milyen szerepet kap a taszári katonai bázis az elkövetkező időszakban, a helyi lakosság aggodalommal értesült az iraki ellenzékiek esetleges magyarországi kiképzéséről.
Mégsem került kalapács alá tegnap Bakos Róbert eleki kistermelő családi háza, mert a helyi termelők összeadták, majd kifizették a család több mint négyszázezer forintos tartozását. Ez lett volna az első olyan bírósági végrehajtó intézkedés, amelynek során
Tekintve, hogy továbbra sincsenek egyértelmű információk arról, milyen szerepet kap a taszári katonai bázis az elkövetkező időszakban, a helyi lakosság aggodalommal értesült az iraki ellenzékiek esetleges magyarországi kiképzéséről.
Több mint egy hónappal a választások után megválasztotta a főpolgármester-helyetteseket a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők közszolgálati szerződést kötöttek a BRFK és az ORFK készenléti egységeivel. A képviselők módosították a költségvetést, és változtatt
Öt–tíz százalékos villamosenergia-árcsökkentést ígér a jövő januárban megnyíló versenypiacon nagyfogyasztóinak az MVM Partner Rt. Az új cég szerint rövid időn belül felkészülnek a teljes körű energiaszolgáltatás biztosítására is.
Már másodszor tárgyalta az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága tegnap a 2003. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amelyen ismételten az ellenzéki képviselők jelentek meg többségében. A bizottság a költségvetési törvényhez benyújtott több, a ko
Magyar kollégái és az utánpótlás fogadta tegnap a finnországi Helsinkiből érkezett Joulupukki, lappföldi Mikulást (a nagy szakállú) a Ferihegyi repülőtéren.
E héten elkezdődött a helyi vállalkozói központokban a mikrohitel-szerződések megkötése, melyekre decemberben 200 millió forint áll rendelkezésre – értesült lapunk. Közben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) a már korábban megkötött hit
Négy Munkácsy-képet már leakasztottak. Olyan fal lett üres a Magyar Nemzeti Galériában, amely előtt eddig gyönyörködve álltunk. A Vida-örökösök törvény előtt bizonyították: a négy Munkácsy az övék. Hasonlót akar igazolni ma a Herczog család leszármazottja
Manapság a bűnüldöző szervek munkáját temérdek elektronikai berendezés segíti, ám ezeket mind bezsúfolni egy járőrautóba nem a legegyszerűbb feladat, és nem is mindig a legbiztonságosabb megoldás. A michigani székhelyű Visteon ezért összefogott a rendőrsé
Az ENSZ fegyverzetellenőrei tegnap két, Bagdad közeli üzem átvizsgálásával folytatták a négy év szünet után előző nap újrakezdett vizsgálódásaikat. Eközben az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén szóba került az iraki ellenzéki csoport magyarországi
Bár a 20-30 millióba kerülő luxusautók hazai piaca elhanyagolhatóan kicsi, a Volkswagen Phaeton bemutatkozása mégis fontos esemény volt. Ebben az autóban összegződik minden, amire ma a VW képes.
Nyilván nem a GT Sport lesz a Mazda 6 legnépszerűbb változata Magyarországon. Ez a modell mégis megér egy misét, ugyanis ilyen lendületes, jól fölszerelt és minőségi autó ennyiért nem kapható a vetélytársaknál.
GlaxoSmithKline: gödöllői beruházások A GlaxoSmithKline Biologicals (GSK Bio) kilencmillió angol font (3,4 milliárd forint) értékű beruházással modernizálja az idén áprilisban megvásárolt gödöllői vakcinaüzemét. A beruházással jelentősen bővül
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.