Magyar útlevelet találtak az ukrán adóhatóság elnökénél
Pintér Sándor belügyminiszter szerint hamisak az okmányok, míg az ukrán hatóságok szerint eredetiek.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint hamisak az okmányok, míg az ukrán hatóságok szerint eredetiek.
A bérek rendezése és a munkakörülmények javulása nélkül folytatódik a kivándorlás.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint hamisak az okmányok, míg az ukrán hatóságok szerint eredetiek.

A bérek rendezése és a munkakörülmények javulása nélkül folytatódik a kivándorlás.


2055–2060 között tíz születendő gyerek közül kevesebb mint egy érkezik majd felekezet nélküli vagy ateista családba.

Két személygépkocsi ütközött, az egyik átszakította a szalagkorlátot.

Lackfi János író-költő a dilettáns sportközvetítésekről, a troll kommentelőkről és a húsvéti fölfelé zuhanásról.

A gépen négyen voltak, mindannyian életüket vesztették, van egy földi áldozat is.

Erdogan óva intette szövetségeseit a kritikától. Az EU visszafogottan reagált a referendum eredményére.

Másfél száz ház is odalett a balesetben.

A St. Mary-templom helyén álló Garden Museum felújításakor találtak rá az építőmunkások a titkos kriptára.

Pak ellen hivatali hatalommal való visszaélés és államtitkok kiszivárogtatása miatt is folyik eljárás.

Nem csupán hús vagyunk, és nem is csak ráció.

„Viszket a tenyered? Mosd meg, és nyújtsd oda felebarátodnak” – üzente Orbán Viktornak Pósfai Gábor.

A testvérpárt CDU részéről viszont kivárnának a halálbüntetés visszaállításáig.

Pedig korábban sokat vártak az új amerikai elnöktől.

A boltok polcain egyre kevesebb a mogyorós csoki. A piacon kíméletlen harc dúl a stabil mogyoróellátásért.

Kétnapos hivatalos látogatásra utazik az Országgyűlés elnöke.

A Universal becslése szerint 532,5 millió dollárt hozott a mozikban forgalmazása első hétvégéjén.

Az izraeli börtönökben 6300 palesztin foglyot őriznek biztonsági megfontolásból.

Az eseményen a szerző átveheti a Budapest Nagydíjat is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.