Matolcsyék vettek egy Benczúrt 100 millióért
Emellett 270 millióért a jegybank tulajdonába került Csernus Tibor festőművész hat alkotása is.
Emellett 270 millióért a jegybank tulajdonába került Csernus Tibor festőművész hat alkotása is.
Eközben Alain Juppé jelezte: készen áll, hogy átvegye az elnökjelöltséget.
Az alapító-igazgató a közgyűlés döntésére reagált lapunknak. A budapesti Trafóra is kiírták a pályázatot.

Hatéves csúcsra gyorsult februárban az euróövezet gazdasági teljesítményének a növekedési üteme.

A kormánypárt meglebegtette az elsétálási jogot, csakhogy ez nem szerepel a törvénymódosítási javaslatukban.

A játékosnak legalább 48 órán át még pihennie kell.

Az antwerpeni pályaudvaron és környékén forgatott videofelvételt tettek közzé.

A harminchét éves zenekar előtt pedig a Vágtázó Halottkémek fog csillagokat haraptatni.

A biztonsági kamera felvételei buktatták le a tolvajt.

Kampányt is indítanak azért, hogy a kormány és az Országgyűlés vizsgálja felül a nemzeti energiastratégiát.

Raymond Kopa nyolcvanöt éves volt.

Durva, nagyon durva, de: olykor még az erőnek és a hatalomnak is lehet igaza.

Emellett öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és vezető tisztség betöltésétől.

A németországi Gaggenau megakadályozta, hogy a kisvárosban kampányoljon a török igazságügyi miniszter.

Cheryl Boone Isaacs közölte, hogy a felmerült problémákat kezelni fogják.

Az autósztráda-rendőrség parancsnoka szerint semmi sem utal műszaki hibára.

Egyelőre nem tudni, mikor küldik vissza Ri Dzsongcsolt Észak-Koreába.

Mostanában minden létesítmény sokkal drágábban épül, mint azt a kiíráskor tervezik.

Statisztikáira hivatkozva egy amerikai külügyi tisztviselő azt állítja, hogy komoly mértékű visszaéléseket tapasztalt hazánkkal kapcsolatban.

Natacha Bouchart állítja: az élelmiszer biztosítása biztonsági fenyegetést jelent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Milliméterekre a harmadik világháború.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.

A luxus-Unimoghoz képest egy Mercedes-AMG G osztály kicsi, fapados, gyenge, és terepen is ügyetlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.