Budapesten született az első gyerek 2017-ben
Mindössze fél perccel éjfél után született Noel, nem sokkal előzte meg a debreceni Szemán Alízt.
Mindössze fél perccel éjfél után született Noel, nem sokkal előzte meg a debreceni Szemán Alízt.
Több mint 300 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, közülük 52 kiskorú volt.
Segítene a háborús konfliktusok áldozatainak.
Mindössze fél perccel éjfél után született Noel, nem sokkal előzte meg a debreceni Szemán Alízt.

Több mint 300 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, közülük 52 kiskorú volt.

Segítene a háborús konfliktusok áldozatainak.

Az európai bérfelzárkóztatás akár százpárti konszenzus alapja is lehetne, mert ezt a célt minden létező párt a zászlajára tűzte.

Kim Dzsongun a Kelet atomhatalmának nevezte Észak-Koreát.

Hogy miért lángoltak a kisteherautók, egyelőre nem tudni.

Oroszország geopolitikai alternatívát kínáló országként készülhet az elnök újraválasztására.

Ez a fajta kormányzás folyamatos kampányüzemmódot feltételez.

Hogy lehetett kibújni egy sztálinvárosi riport alól? Simándi Irén könyve az ötvenes évek Magyar Rádiójáról.

Az isztambuli szórakozóhelyet érő fegyveres támadás elkövetőjét még nem fogták el, tart a hajtóvadászat.

A kiegyezés korára való méltó emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében Áder János.

A szombat esti mérkőzés egyetlen gólja a nyolcadik percben esett.

Végignéztük, hogy a németes gondolkozású trénerek hogyan stabilizálták a hátsó alakzatot. Év végi elemzés.

A megválasztott elnök 800 fős, zárt körű bulin ünnepel. Előtte azonban boldog új évet kívánt.

Vasárnap akár –14 fokig is hűlhet a levegő.

Elmerengünk néhány mozzanaton, amely ha másképp alakul, eltérően viszonyulnánk az idei eseményekhez.

Az oroszok legyenek figyelmesek hozzátartozóikkal, és bánjanak tisztelettel egymással – ezt kérte az orosz elnök.

4-2-re verte a Stoke Cityt, így már kilenc pont az előnye, de a Liverpool és a City még játszik szombaton.

Sajátos újévi köszöntőt mondott a török elnök.

2-1-re nyert a Rangers ellen Brendan Rodgers alakulata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hullóban van a Tisza Párt csillaga az ország nyugati részében.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Mark Rutte elismerte, hogy több európai ország kész katonai erőket küldeni Ukrajnába.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Az éjféli mise a sötétben felragyogó világosságot szimbolizálja – ez Krisztus születése.

A téli szezonra készülő sörök testesebbek, sötétebbek, általában magasabb alkoholtartalmúak és inkább édeskésebb, malátahangsúlyos ízviláguk van.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.