Újraindult az iraki hadsereg offenzívája
A mostani művelet célja az észak-iraki nagyváros keleti részének visszaszerzése.
A mostani művelet célja az észak-iraki nagyváros keleti részének visszaszerzése.
Eurómilliókat pumpálnak Moszkva befolyásának visszaszorításáért.
Steve Jobs óta az igazán szexi cégeket vizionáriusok vezetik.
A mostani művelet célja az észak-iraki nagyváros keleti részének visszaszerzése.

Eurómilliókat pumpálnak Moszkva befolyásának visszaszorításáért.

Steve Jobs óta az igazán szexi cégeket vizionáriusok vezetik.

A kormányfő bizalmasa nem csekély politikai támogatást is kapott felhőkarcolója építéséhez.

Erdogan szerint Törökország Báb ostrománál nem kap segítséget.

Huszonkét új kirendeltséget nyit Közép-Európában a csillagászati összegeket felemésztő állami cég.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség szavazásán csak az amerikai Biles Simon tudta megelőzni.

Egy tonnát nyom, két évig tartó nyomozás vezetett el idáig.

De ez már mindegy, hiszen a volt elnök nem akar újraindulni.

Putyin jelentette be, hogy letették a fegyvereket. Komoly alkudozás kezdődik, Aszad egyelőre maradhat.

A rendőrfőnök szerint szeretnék jobban elfogadtatni a szervezetet a város vegyes etnikumú lakosságával.

Trump a beérkező kínai árut vámokkal kívánja sújtani.

A román államfő várhatóan csütörtökön dönt arról, megbízza-e kormányalakítással a volt távközlési minisztert.

A párt szerint az intézmény alkalmatlan a rabok és a hozzájuk érkező látogatók fogadására.

Álmodni érdemes, a La La Landtől menedéket remélni kevésbé.

A reklámcég munkatársa havi száz órát túlórázott, nem bírta. A Dentsura a japán hatóságok is rászálltak.

A vezető a baleset után elmenekült.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt ellene.

A férfi internetes aukciós oldalakon hirdette meg a hamis festményeket eredetiként.

A magyar válogatott hátvédjét leigazolta a kínai bajnokság 9. helyén szereplő Yanbian Funde.





A betegség védőoltással megelőzhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.