Donald Trump választási ígéreteinek megfelelően egyre élesebb hangot üt meg Kínával. Sok év után ő az első megválasztott elnök, aki kétségbe vonja az „egy Kína” elvet, rosszindulatú pletykák szerint azért, mert Tajpejben szállodája épül. Trump az Amerikába érkező kínai árukat vámokkal kívánja sújtani, ha Kína nem tartja be a WTO-tagságából fakadó kötelezettségeit. Trump az amerikai érdekek védelmét ígéri, Kínát egyszerűen árfolyam-manipulátornak titulálva. Kampányában kijelentette, az országnak, amely nemzeti fizetőeszközét leértékeli abból a célból, hogy árucikkei az Egyesült Államok piacán jogosulatlan előnyhöz jussanak, büntetővámokkal kell számolnia.
A védővám-politika hosszú múltra tekint vissza. Elég csak emlékeztetni a magyar reformkori Védegylet létrejöttére 1844 októberében. A hazai ipar védelmére hivatott kezdeményezés a magyar vállalkozókat monarchiabeli, elsősorban cseh és osztrák konkurenseiktől kívánta megvédeni. A Védegylethez több ígéretes kezdeményezés fűződik, 1845-ben például 95 ipartelep létesült, továbbá tekintélyesnek mondható alaptőkével gyáralapító részvénytársaság alakult, amelynek közgyűlésén Deák Ferenc is beszédet mondott. A kezdeti lelkesedés azonban hamar kifulladt, és a Védegylet elnöke, Kossuth Lajos 1846. augusztus 20-án lemondott elnöki tisztéről. Talán legérdekesebb ötletük a máig aktuális tudatos vásárlásra buzdítás volt. Míg ez 1844-ben azt jelentette, hogy a tagok becsületszavukat adták, hogy csak magyar árut vásárolnak, ma ez a kifejezés elsősorban a túlfogyasztás, az értelmetlen pazarlás elkerülésére hív fel. Megjegyezném, hogy a tudatos vásárlás, abban az értelemben, hogy lehetőleg helyi termelésű, minőségi árut vegyen a fogyasztó, sokkal többet használ(na) az adott ország mezőgazdaságának vagy iparának, mint bármifajta védővám. Valójában csak így lehet csökkenteni a túlfogyasztást, a rossz minőségű, ámde olcsó áruk vásárlását, és az ebből adódó szeméthegyek képződését.
Visszatérve a kínai–amerikai kereskedelmi konfrontációra, Trump Kínával szembeni vádjai nem új keletűek. Már a múlt században is Kínát (és Japánt, újabban Indiát) sűrűn érték és érik olyan vádak, miszerint a nemzetközi piacokat olcsó áruval árasztják el, egyidejűleg korlátozva a belső piacaikra irányuló exportot. Kínát (korábban Japánt) gyakran illetik szellemi tulajdon engedély nélküli másolásának vádjával. Kínai cégek ellen aktuálisan 337 ilyen ügyben folyik eljárás az Egyesült Államokban. Miután mindez Kínában nem bűncselekmény, a nemzetközi szervezetek pedig nem képesek kikényszeríteni a kínai magatartás megváltozását, ha beiktatása után Trump beváltja ígéreteit, az súlyos konfliktust jelenthet. A globalizáció hívei szerint a nemzetközi kereskedelem e miatti összeomlása vissza fogja vetni a növekedést, recesszióba taszítva a világgazdaságot. Kérdés, hogy az importhelyettesítő iparágak fellendülése helyi szinten képes-e legalább részben semlegesíteni a fenti jövendölés hatásait. Trump az általa vizionált fellendülést a külföldre települt, ott alacsonyabb adókulccsal adózó amerikai cégek hazahívásával, és a társaságiadó-terhek jelentős csökkentésével kívánja elérni. A csalogató kedvezménnyel élni nem kívánókat büntetőadókkal akarja jobb belátásra bírni. Ez intő jel lehet az éppen kedvező adózási környezet, adóparadicsom megteremtésén munkálkodó magyar kormány számára – lásd a General Electric itteni, adózással kapcsolatos, a kormánnyal kötött szerződését. A magyar kormány gazdaságpolitikája, minden ezzel ellentétes retorikával szemben, csakis és kizárólag globális és neoliberális környezetben működőképes. Bármifajta, nemzetközileg teret nyerő izolacionizmus megoldhatatlan feladat elé állítaná a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MNB stratégáit. Trump gazdasági és kereskedelmi politikája óriási csapást mér minden olyan országra, amelyik saját fejlődését a globális tőke beruházásaihoz köti; Amerika még mindig a világ legvonzóbb fogyasztói piaca. Ha a hazai vásárlóerőhöz alacsony társaságiadó-teher társul, ez igencsak érdekes lehet a tőketulajdonosok számára. Az első fecske a japán Softbank ötvenmilliárd dolláros beharangozott befektetése formájában már meg is érkezett.
„America first”, azaz Amerika érdekei az elsők – hangoztatja Donald Trump. Képzeljünk el válaszként erre egy adekvát „Németország mindenek- felett” gazdaságpolitikát, miután 2017–2018-ban szétesik az EU, és a német cégek elindulnak az Egyesült Államokba, a német állam pedig úgy dönt, hogy erre reagálnia kell. Cihelődik a Mercedes, az Audi, az Opel, a Bosch Ja, hogy ők Magyarországon vannak? Csábítsuk csak gyorsan haza őket! Az amerikai tőke „hazahívása” előbb-utóbb ugyanilyen intézkedéseket fog generálni minden, eddig tőkeexportőrnek számító országban. Adókedvezmények a hazatérőknek, büntetés azoknak, akik nem követik a haza hívó szavát. Mindenki döntse el, hogy egy tőkeszegény, nyitott gazdaságnak ez mit jelenthet. Remélhetőleg nem eszik olyan forrón a kását; az „elitellenes” Donald Trump gazdaságpolitikáját ex-Goldman Sachs- vezérek fogják végrehajtani, külügyminiszter-jelöltként pedig az Exxon–Mobil olajtársaság elnökét emlegetik. Ezek nem azok a kedélyes nebraskai farmerek, akik még az államból sem tették ki a lábukat életükben. De éppen ezekért a farmerekért vagy detroiti munkásokért kellene, hogy dolgozzanak.
Vannak bizonyos kételyeim a várható eredménnyel kapcsolatban. Talán Donald Trump mégis előbb látogat el Pekingbe, mint Budapestre
