Még nem küldött szerződést a Klik
Bár januártól az állam működteti, több iskolai dolgozó jogviszonyát nem rendezték.
Bár januártól az állam működteti, több iskolai dolgozó jogviszonyát nem rendezték.
„Pánikszerűen szaladó emberek árasztották el a vásárt.”
Ásotthalom polgármesterét nem tartja vissza, hogy az ombudsman kifogásolja iszlamofób rendeletét.
Bár januártól az állam működteti, több iskolai dolgozó jogviszonyát nem rendezték.

„Pánikszerűen szaladó emberek árasztották el a vásárt.”

Ásotthalom polgármesterét nem tartja vissza, hogy az ombudsman kifogásolja iszlamofób rendeletét.

A benzin átlagára 364 forintra, a gázolajé pedig 379 forintra nőtt.

A dolgozók szerint, ha az új tulajdonos nem élesztené újra a lapot, akkor a jogokra sincs már szüksége.

Gyárfás Tamás távozása 23 év után a szövetség éléről nem elég a háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek.

Legalább 27 ember életét vesztette.

Huszti Szabolcs a 90. percben lépett pályára.

Olyan csúcsmeccs jön a téli elsőségért a Bundesligában, amilyenre előzetesen kevesen számítottak.

A terrortámadások egy változó kor szimptómái, valami új születését megelőző vajúdás.

170 millió forintért kelt el a festő Pont St. Michel (Párizs) című 1908-ban készült látképe.

A kedden elfogott gyanúsítottat elengedték, a valódi elkövető felfegyverezve még mindig szabadon járhat.

Még mindig a Krím félsziget megszállása és a kelet-ukrajnai konfliktus miatt büntetik a vállalkozókat és a cégeket.

Az MTA kutatói is hozzájárultak ahhoz, hogy alkalmazni tudjuk a talán legígéretesebb anyagot.

Londoni elemzők szerint a szélsőjobboldal várhatóan politikai lehetőséget lát a berlini merényletben.

Február 1-jétől Téglás Pétertől veszi át a válogatott irányítását.

A területvédelmi tartalékos rendszer, a honvédségi életpálya bevezetése mellett beszerzéseket is ígérnek.

A kormányszóvivő szerint a jelenlegi helyzet egy rémálom, de a magyar kormány a helyén van.

Magyarországra eddig a 28 EU-tagra eső átlagos összeg két és félszerese jutott.

Jövőre további 3,33 milliárdot kap a külügy nem túl hatékony exportügynöksége. 3,8 milliárdot folyamatosan hívhatnak le.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

Hiába Mohamed Szalah és Egyiptom válogatottja klasszisokkal, csak pár százan vettek jegyet.

The prime minister said Hungary intends to win the 21st century.

Ünnepi üzenet a kormánytól: béke, biztonság és új támogatások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.